Ravadits Kornélnak szeretettel :D Jin-Jang betabank
Kori kerte, hogy jó lenne látni az új mozdulatsort (a fogástörés óta), íme a tegnapi keseredés. Az aljan csöpögött a viz ki a lyukból, ami kifejezetten nem segitette a mentális állapotomat.
Néha amúgy a sikertelen próbák miatt is megéri kimenni. Azt szoktam mondani másoknak, ha már egy új lépésbétát sikerült kitalálni, azért már megérte kimenni! :) Ezek lehet csak 2-3% -ot jelentenek majd a sikerhez vezető úton, de sok kicsi sokra megy alapon ezek miatt akadhat néha sokkal korábban a standlánc.
Van olyan nap is amikor azt érzed nincs semmi reális esélye a megmászásnak. Mégis lehet, hogy egy ilyen napon születik meg az érzés, hogy "tényleg meg tudod mászni". Főleg sok mozdulatos utaknál vagy bouldereknél érzem, vannak olyan próbák amik csak arra hivatottak, hogy pszichológiailag érezd, hogy közel tudsz kerülni egy projecthez. Bár ez kívülről nem látszik, mert a keseredés és káromkodás az ami látható és hallható, de belül ilyenkor döntik le a berlini falat, ilyenkor szakad át a Hoover-gát, ilyenkor érintődsz meg, hogy tényleg képes vagy valamire ami egészen addig a pillanatig kérdőjeles volt.
Veljko-val és Motyval úgy gondoljuk jelenleg 8a+ a betippelt fokozat.
Видео Ravadits Kornélnak szeretettel :D Jin-Jang betabank канала Izer Bálint

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Kristalna placa 7b by IzerAmnézia 8aChris Shanta SD 7B+ (BHSK)Seregi Ernő on Inferno 8aCreta - VidBHSK - Simánszkyéknál, Part 1.Kjugekull BHSKA mászás összetettsége, avagy mi van a sportsikereken túl? - Bognár Nóra /// BHSK Podcast 2.részFontainebleau 7A, l'enseignant examenKis Gerecse October feelin' 7c - 8cDvigrad - Sparoga blues 7c+Karácsonyi út 7b+, Strázsa-hegySzűzhártya 7A by Richárd DomiPapsapka UprisingHirschwände, KönigshöleCápa direkt, VárgesztesFenevad 8b proba Ipach MarciVariációk egy témára 7c (BHSK)Livija, 7c KotecnikMoon training with my buddiesSoósTündér