Érmellék - Érmindszenttől Székelyhídig
Kelet és nyugat között, a nektárt csepegtető, szelíd hajlású szilágysági dombok és az ért kalászt lengető bihari sík között kanyarog az Ér kispatakja. Ahogy a lápos, mocsaras Érmellék egykor csodás vízi élővilágának tágas élettere leszűkült, úgy fogyatkozott meg az Árpád-kor óta magyarlakta tájék és történelmi borvidék magyarsága is. Pedig micsoda magyarokat adott e táj a hazának. A Hazajáró biciklivel járja be az Érmelléket, Érmindszenttől Székelyhídig.
A síkba vesző dombvidék kiváló biciklitúra terep. Ady Érmindszentjéről indulunk, hogy a vidék régi központja, Tasnád érintésével Kölcsey Sződemeterére tekerjünk. Szalacson bort kóstolunk, majd Ottományon keresztül az Irinyiek Albisába érkezünk. Kinézünk Fényes Csokalyára, végül Székelyhídon zárjuk érmelléki bicajtúránkat.
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.
Видео Érmellék - Érmindszenttől Székelyhídig канала hazajaroweb

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Biharország - A lovagkirály hagyatékaKis Küküllő mente - Tekergés MarosszékenGörgényi-havasok I. - A Mező-havas rétegei -Nagykárolyi-homokhát - Szabadság és szerelem SzatmárbanSZALONTAI-SÍK – El nem sodort falvak a Fekete-Körös vidékénOrom part 1. - A Tisza-mentén Péterrévétől ZentáigTövishát - A hepehupás vén Szilágyság szívében -Udvarhelyi-dombság - Az anyaszék szívében -Aranyosszék - Körtúra a székely szórványszigeten -Szamosi - Mezőség - Holttenger magyar szigetei -Aradi-hegyalja - Borúra derű Világostól MénesigKapusvidék - Átmenetek KolozsbanGutin - hegység A kárpáti vulkán taréjaErdővidék 1. - Fehér karácsony BardócszékenGörgényi-havasok 3. - A Délhegy csoportTengermellék - a magyar korona gyöngye -Felsőőrség - Hűséges falvak a Vasfüggöny menténNyikómente - "Szép a Nyikó s a vidéke"Korponai-erdő - Kilátások a nyelvhatáron -Számvetés 8. - "Eredj, ha tudsz!"