Загрузка страницы

Kemléki-hegység - A Varasdi-síkról a kőrösi hegyekbe

A kemléki hegység középső részéből két keskeny, meredek mészkőfal emelkedik föl, amelyek felületükön össze-vissza vannak repedezve.

Akár a kemléki sziklafalak, úgy repedezett össze a történelem erodáló erői alatt a magyar élet is a szlavón hegyek lábainál. De a megkopott színfalak között élnek még régi történetek. Mindaddig, amíg van, ki emlékezzen rájuk. Ez az egyik ok, amiért eljöttünk ide, történelmi hazánk alsó részeibe. A Varasdi-síkra, hogy szóra bírjuk a régi idők tanúit: várakat, kastélyokat, szent helyeket a Drávamentén és odafent a hegyekben. A Kemléki-hegység messzi kilátásokat nyújtó csupasz sziklagerincén, melynek mészkősziklái igen népszerűek turista berkekben. Ez a másik ok, amiért itt vagyunk. Meg különben is: jó turistáskodni, egy kis történelmi levegőt szívni és elbolyongani a Kemléki-hegység összerepedezett sziklavilágában.

A Varasdi-síkról, Vinicáról indulunk, Máriasócszentgyörgy után betérünk Varasd városába, majd Ludbreg kegyhelye után Varasdfürdő következik. Megnézzük Csányó várát, majd Reka után Kiskemlék várába kapaszkodunk. A Kemléki menedékháztól végül a Vranilac csúcs gerincére emelkedünk.
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Видео Kemléki-hegység - A Varasdi-síkról a kőrösi hegyekbe канала hazajaroweb
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
9 января 2021 г. 23:00:02
00:26:23
Яндекс.Метрика