Загрузка страницы

Miele Főzőiskola: Blundel tészta készítése

🔴 Recept: https://bit.ly/3feTEua

🔴 Hozzávalók:
1000 g liszt
500 g vaj
500 ml langyos tej
100 g cukor
50 g élesztő
10 g só
2 db tojássárgája
1 db vaníliarúd kikapart belseje

🔴 Elkészítés:
Az 500 g vajból és az összes liszt 20 %-át felhasználva, tehát 200 g lisztből, begyúrjuk a vajalapot. Vigyázzunk, hogy ne olvasszuk meg a vajat, és ne is habosítsuk ki. Csak lassan gyúrjuk, és éppen csak dolgozzuk el simára a liszttel. Most ennek a begyúrt vajnak vegyük le a 20 %-át, tehát 40 grammot, és tegyük félre a tésztaalaphoz. A többi vajalapból formázzunk négyzet alakot, és tegyük hűtőbe. Az élesztőt keverjük el a tejjel, a cukorral, a tojássárgájával és a vaníliával. Majd a liszttel, a vajjal és a sóval gyúrjuk simára a tésztát. Formázzunk gömböt a tésztából, vágjunk egy keresztet a tetejébe, és letakarva pihentessük 20 percet. A tészta közepét hagyjuk kissé vastagabbra, négy irányban pedig nyújtsuk meg a tésztát, mint egy kis virágot. Helyezzük középre a megdermedt vajalapot, és csomagoljuk be a tésztába. Kezdjük el széltében nyújtani a tésztát, igyekezzünk sarkosan. Most a tésztát úgymond szimplán kell behajtanunk: ez azt jelenti, hogy a hosszanti irányban kinyújtott tésztát osszuk három egyenlő részre, és a két oldalról hajtsuk egymásra. Az így kapott három réteget forgassuk el 90 fokban, és ismét nyújtsuk ki hosszanti irányban. Most úgymond duplán kell behajtogatnunk: ez azt jelenti, hogy a tésztát jelöljük négy egyenlő részre, majd a két végét hajtsuk be a középvonalig, ezután még egyszer hajtsuk félbe. Ismét fordítsuk el 90 fokban a tésztát, majd hűtőben 20 percig pihentessük. A hűtőből kivéve ismét nyújtsuk ki, de most csak egy szimpla hajtást végezzünk, újra forgassuk el a tésztát 90 fokban, és újabb 20 percet pihentessük.

🔴 A márkáról
Immer Besser: egy valóra váltott ígéret a Mielétől. Hiszen a legfontosabb érték számunkra felhasználóink bizalma, ez a bizalom pedig arra az állandóan megújuló, mégis töretlen minőségre épül, amit megtalálhattok minden egyes Miele mosógépben, porszívóban vagy éppen konyhai berendezésben.

Prémium háztartási gépeink szemet gyönyörködtető designja, fantasztikus teljesítménye, fenntartható és innovatív technológiai megoldásai garantálják, hogy a hétköznapok pillanatai is különleges élményekké váljanak. Neked már csak az otthonod és a családod iránti szenvedélyt kell hozzátenned.

Miele. Szeresd, amit csinálsz.

🔴 Miele Főzőiskola
A Miele Főzőiskola az a hely, ahol a főzés élménye mellett barátságok is szövődnek, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy speciális, egyedi eseményeink szinte minden nap teltházzal működnek. Magyarország kiváló séfjei engednek betekintés itt nálunk a kulisszatitkaiba, megmutatják különleges elképzeléseiket a gasztronómiáról és különböző trükköket tanítanak a Miele Főzőiskola rajongóinak.

🔴 Kövess minket
Weboldal: https://www.miele.hu
Webshop: https://shop.miele.hu/hu/webshop
Események: https://shop.miele.hu/hu/rendezvenyek
Facebook: https://www.facebook.com/mielemagyarorszag
Instagram: https://www.instagram.com/mielemagyarorszag

🔴 A videót készítette: MapixFilm http://www.mapix.hu

Видео Miele Főzőiskola: Blundel tészta készítése канала Miele Magyarország
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
3 февраля 2012 г. 13:50:46
00:06:24
Яндекс.Метрика