Meghallgatta a Kancsendzönga expedíció vezetőjét a MHSSZ
Megtartotta a meghallgatást a Kancsendzöngán történ tragédiáról a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség. A maratoni, majd három órásra nyúlt megbeszélést Farkas Péter, a szövetség elnöke hívta össze és vezette le. Kollár Lajos, a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozat vezetője mellett jelen volt Sterczer Hilda hegymászó, Erőss Zsolt felesége (és két gyereke Gerda és Csoma), Babcsán Gábor, a szövetség tiszteletbeli tagja, Fucskó László magashegyi mászó, Futó Endre, a szövetség hegymászó szakágának vezetője, Kunos Gábor, a szövetség magashegyjáró szakreferense, Péterváry Gábor, a Hegymászó Bizottság utolsó vezetője valamint a sajtó részéről Barabás László (4bakancs.com) és Grimm Balázs (Magyar Nemzet).
A hegyen történtek részletes összefoglalása után a megjelentek több pontosító kérdést tisztáztak (Kiss Péter felkészültsége, a hosszan elhúzódó mászás okai, a mászók által vitt vízmennyiség stb.), majd a magyar magashegymászás jövőjéről beszélgettek, kitérve a hegymászás jelenlegi magyarországi helyzetére, népszerűségére, sajtóval való viszonyára.
Megállapodtak abban, hogy a történtekről a közeljövőben közös nyilatkozatot tesznek közzé, valamint Kiss Pétert a hegyen tanúsított önzetlen magatartása miatt Fair Play díjra jelölik.
http://4bakancs.com/post/54001721364/meghallgatta-a-kancsendzonga-expedicio-vezetojet-a
Видео Meghallgatta a Kancsendzönga expedíció vezetőjét a MHSSZ канала 4bakancs

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Kancsendzönga expedíció, 2013 - Sajtótájékoztató érkezés utánZáróra (2010.10.27.) : Erőss ZsoltMagyarok a világ nyolcezreseinKollár: hegymászó zseni halt megHelyzet van! - videóinterjú Kollár Lajossal (javított hanggal)Magyar K2 Expedíció 2019 - DOKUMENTUMFILMKancsendzönga expedíció, 2013 - Babcsán Gábor elemezHoltodiglan - Beszélgetés Erőss Zsolt özvegyévelMégsem keresik meg Erőss Zsolt holttestét a Himaláján?Szlankó Zoltán: Túléltem egy lavinát"Kiss Péter fantasztikus és hősies volt!" - Babcsán GáborDIGI Sport, Reggeli Start - Mécs LászlóKlein Dávid halálközeli élményéről mesélt - tv2.hu/fem3cafeMagyar halt meg a Himalájában - 2015.10.08. - tv2.hu/mokkaHimalája expedíció, Szendrő SzabolcsLhotse expedíció, 2011: SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2/1Nekivágna a Himalájának Erőss Zsolt özvegye? - 2015.01.28. - tv2.hu/fem3cafeDTK: Elviszlek magammal - Klein DávidHegymászás a Himalájában - Ács Zoltán (2018.03.28)Ács Zoltán