Загрузка страницы

Záróra (2010.10.27.) : Erőss Zsolt

Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7.), erdélyi születésű hegymászó, aki első magyar állampolgárként mászta meg a Mount Everestet.

Magyarország legeredményesebb hegymászója, mindezidáig nyolc 8000 m fölötti csúcsot mászott meg.

1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is támadták a csúcsot. Először a nagykuloárból egyedül, majd a normál úton Reinhard Wlasichhal, aki sajnos meghalt a 8300 méteren lévő csúcstámadó táborban. 1997-ben szervezte meg a Garwhal Himalája expedíciót, ahol sikerült megmászni a Kedar Domot, a Karchakundot, a Satopant (7075 m), és déli falán sikerült feljutnia a Mandani Parbat csúcsára is. 1999-ben miniexpedíciót szervezett a Nanga Parbatra, ahol mind a négyen feljutottak a Ganalóra (6606 m) Ezután szóló mászást hajtott végre a Nanga Parbatra (8126 m), új úton, a Diamir-völgyből, ami nemzetközileg is nagy eredménynek számít.

2000-ben egy hasonló módon szerveződő expedícióban a Distagil Sart (7885 m) mászta meg ismeretlen oldaláról, sajnos azonban az ereszkedés során meghalt Dékány Péter. 2001-ben az Everestre készülés során feljutott az Aconcaguára (6960 m).

A 2001-es őszi Everest-expedícióra egy nagyszerű csapatot sikerült összehoznia, de sajnos az időjárás meghiúsította csúcstámadásaikat és egy barátjukat is elveszíttették: Dr. Gárdos Sándort.

2002-ben újra lehetőség nyílt kijutni az Everestre és ezúttal sikerrel. Az első csúcstámadás ekkor is balszerencsésen alakult, de a másodikkal mikor oxigént is használt, első magyar állampolgárként elérte a legmagasabb pontot. Ettől az évtől csak a hegymászásból él, megjelent egy róla szóló könyv és egy fotóalbum is. Felvételeiből minden évben újabb előadások, filmek falinaptárak születtek. Hegyivezetéssel és síoktatással is foglalkozik.

2003-ban, Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája Expedíciók sorozatát, melynek keretein belül nyárra a Karakorum két nyolcezresére szerveztek expedíciót, a Gasherbrum II-re és a Hidden Peak-re. A tizenhárom fős csapatból kilencen érték el Gasherbrum II 8035 m-es csúcsát. A sikeres mászást követően néhány nappal Erőss Zsolt új útvonalon szólóban vágott neki a Hidden Peak 8068 m-es csúcsának, a rossz látási körülmények és a viharos időjárás következtében a csúcs közeléből vissza kellett fordulnia. 2004 telén megmászta Afrika legmagasabb csúcsát, a Kilimandzsárót (5895 m).

2005-ben létrehozták a MOL-K2 expedíciót, melynek során nemzetközi csapattal próbálkoztak elérni a legnehezebb expedíciós hegycsúcsot. Csapatuknak végül sikerült reális csúcstámadást végrehajtania és neki sikerült ebben a nyári szezonban a lehető legmagasabbra jutni (8300 m).

2006 tavaszán nagy nehézségek árán sikerült expedíciójuknak kijutnia a nepáli Dhaulagirihez (8167 m) és bár nagyon esélytelené vált a csúcsmászás, neki mégis sikerült. Ez lett a magyar expedíciózás 7. csúcsa a nyolcezer méter fölöttiekből.

2007 nyarán a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében heten mászták meg Pakisztánban a Gasherbrum I-et (Hidden Peak 8068 m) és négyen a Broad Peak-et (8047 m). A magyar hegymászás legsikeresebb expedícióját hozták így létre, hiszen egy expedició alatt két nyolcezer méter feletti hegycsúcsot eddig még nem másztak meg magyarok.

2008-ban a Magyar Himalája Expedíciók sorozat újabb állomásaként a Föld ötödik legmagasabb csúcsa a Makalu (8463 m) volt a cél. A négy főből álló csapat gyors és rövid akklimatizáció után május 18-án indult csúcstámadásra. Erőss Zsolt (nepáli idő szerint) délután 5 órakor maratoni 18 órás menet után érte el a csúcsot. A csapat többi tagja visszafordulásra kényszerült.

2009-ben Magyar Himalája Expedíciók folytatásaként ismét kis létszámú 4 fős csapat vágott neki a nepáli Manaslu (8156 m) csúcsának. A hegy a negyedik legveszélyesebb nyolcezres a halálozási statisztikák adatai szerint. Erőss Zsolt május 19-én (nepáli idő szerint) 10 órakor érte el a csúcsot. Egy órával később pedig Barna Dániel is feljutott. A négyes táborba való ereszkedés közben azonban harmadik társuk, Dr. Szabó Levente életét vesztette. Ezzel a csúccsal a magyar hegymászás 10. nyolcezres csúcsát sikerült elérni.

2010 augusztusában a Magyar Himalája Expedíciók sorozat szervezésében a Cho Oyu csúcsra indult.

Видео Záróra (2010.10.27.) : Erőss Zsolt канала Krisztián Budai
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
24 января 2011 г. 14:22:19
00:50:22
Яндекс.Метрика