Загрузка страницы

Szinevér - a Gorgánok gyöngyszeme

Kárpátalja hegyvidéke mindig is történelmi hazánk egyik legvadabb tája, gyéren lakott, valódi peremterülete volt. Zord éghajlat, terméketlen talaj, végtelen őserdők, sebes folyóvizek rajzolják e vidéket, ahol az embernek nincs könnyű dolga, ha élni akar. Kelet és nyugat határán az átmenő forgalom folyton élénk volt, de a letelepedéssel járó embert próbáló életmódot csak kevesen választották. Honfoglaló őseink itt keltek át a Kárpát-medencébe, aztán erre vonultak keleti hadjárataikra. De innen jöttek a hódító tatárok is, akik után német telepesek majd ruszin népek áramoltak ide, akik az első nagyobb településeket is alapították.
Talán ennek az elhagyatottságnak is köszönhetjük a tájképi és néprajzi tisztaságot, a táj és a nép egyfajta vadságban is érintetlen őstermészetét, lelkületét. Kárpátalja északkeleti része, a hegyekkel és erdőkkel borított Gorgánok hegylánca, a Talabor folyó forrásvidéke erősen felcsigázta érdeklődésünket. Az ökológiai egyensúly fenntartása mellett a turizmus fejlesztését is célul tűző Szinevéri Nemzeti Park gazdag és változatos élővilággal, feledhetetlen tájképekkel, szívében tengerszemmel, peremén ősi bojkó hegyi településekkel várja a Hazajárót.
A Talabor-völgyében felfelé haladva sorra vesszük a Szinevéri Nemzeti park érdekességeit, majd Felsőszinevér hegyi faluja érintésével felsétálunk a legendásan szép Szinevéri-tóhoz. Végül túránk koronájaként felkapaszkodunk a tengerszem felett magasodó Tó-havas csúcsára.

A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Видео Szinevér - a Gorgánok gyöngyszeme канала hazajaroweb
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
2 февраля 2014 г. 21:22:37
00:26:19
Яндекс.Метрика