Загрузка страницы

TET -re fel! TRANS EURO TRAIL Hungary off-road tour, 1WD Adventure, Kawasaki Versys-X300

Az idei túraterveim közt szerepel, hogy belekóstolok a TET azaz a Trans Euro Trail magyarországi nyomvonalainak teljesítésébe. Ez az összefoglaló az első próbálkozásom összefoglalója. Vegyesek az érzéseim: egyfelől nagyon jó szórakozás, érdekes és kalandos egy-egy TET szakaszon, vagy annak egy részén végigmenni. Másfelől az útvonal közzététele óta változások történtek (útlezárások), amelyek egyenlőre nincsenek visszavezetve a letölthető útvonalak gyűjteményébe. Pont bele is futottam egy sorompóba rögtön az első belépési ponton, amit kinéztem magamnak. Így egy másik belépési pontot kellett keresnem. Sajnos több helyen is akadályokba ütköztem, ezért a nem egész 20 km-nyi bejárt szakasz is több órába telt. Habár az esők után már felszáradtak a földutak, de helyenként még megmaradtak a sárgödrök, amelyeket helyenként csak nehezen lehetett kikerülni. A mezőgazdasági táblák mellett haladó utakat több helyen megboronálták, tolólappal egyenesítették, helyenként beszántották, amely megnehezítette a végighaladást.
A Trans Euro Trail elérhetősége: https://transeurotrail.org/
A videó linkje: https://youtu.be/yIYx4D_wjkQ

Видео TET -re fel! TRANS EURO TRAIL Hungary off-road tour, 1WD Adventure, Kawasaki Versys-X300 канала 1wd_adventure
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
28 марта 2021 г. 17:00:31
00:16:17
Яндекс.Метрика