Bemutatkozik az idén 50 éves sárbogárdi ZIL hómarónk
Öreg járgány nem vén járgány! Tudják ezt jól a Magyar Közútnál, ezért a korszerű útüzemeltető eszközök folyamatos beszerzésével párhuzamosan nagy gondot fordít a társaság a sokat megélt, számos üzemórát ledolgozott régi hómarók karbantartására is. Egy sárbogárdi, decemberben 50 éves ZIL gyártmányú példányt éppen idén korszerűsítettek a szakemberek. A hómarás igen speciális terület, olyanok ezek a gépek, mint egy háztartásban a karácsonyfatalp: évente talán csak egyszer kell, de ha nincs, akkor minden borul.
A társaság hómaró adaptereit részben már sikerült adaptálni a korszerű eszközhordozó munkagépekre, traktorokra és Unimogokra, de amelyeknél ez nem lehetséges, ott a szakemberek azon munkálkodnak, hogy ütőképes állapotban tartsák ezeket a pótolhatatlan gépeket. A nagyteljesítményű ZIL és Schmidt TS4-es hómaró célgépek többségét egyelőre még nem sikerült kiváltani más gépekkel. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közel ötven ZIL gyártmányú hómaró gépéből három Fejér megyében teljesít szolgálatot a hóakadályok eltávolításában. Az idén kerek évfordulót ünneplő sárbogárdi célgép 1970. december 29-én tette meg első útját. Természetesen 50 év nem múlik el nyomtalanul semmilyen eszköz életében, ezen kiváló hómarók többsége is átesett már valamilyen szintű korszerűsítésen.
A sárbogárdi eszköz is valamikor a régmúltban az eredeti meghajtómotor helyett kapott egy korszerűbb, könnyebben karbantartható és javítható, az akkori magyarországi viszonylatban tömegterméknek számító Rába D10-es motort, idén nyáron pedig készülve a novemberi téli gépszemlére, újabb ráncfelvarráson esett át. Friss festést kapott, ellenőrizték és javították a fék- és futómű berendezéseit, cserélték a gumiabroncsait, újralemezelték a fülke padlóját, a teljes fülkét újrakárpitozták, kicserélték a hidraulika tömlőket, valamint megerősítették a hómaró adapter tartókarjait. Továbbá új lámpákat szereltek fel rá, cserélték a fülke fűtőkályháját, ezekhez kapcsolódóan a munkagép feszültségi hálózatát 12 voltosról 24 voltosra alakították át. Végül kicserélték a meghatómotor porlasztócsúcsokat, tisztították a hűtőrendszert és teljes olajcsere szervízen esett át a sárbogárdi járgány, ezzel jó pár évvel meghosszabbítva élettartamát. A munkagép könnyedén vette a műszaki vizsga akadályait és várja a következő bevetést.
Boldog 50. szülinapot kívánnak a közutas szakemberek a sárbogárdi ZIL hómarónak.
Видео Bemutatkozik az idén 50 éves sárbogárdi ZIL hómarónk канала Magyar Közút

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
KrAZ hókotró (1080p)Így indul 20 év állás után egy ZIL-130! + TATRA 813 bemutató. V8 és V12 egymás mellett!KAMAZ - Az elpusztíthatatlan orosz málhás I Vezess TVSiapa Berminat Memiliki Truck Tua Antik Zil-164 ?? Di sini sarangnya truck RussiaЕсли бы мне раньше сказали что ЗиЛ-157 на это способен, то я бы не поверил!!! Оффроуд на грузовике!TOP Extreme Truck Hill CLIMB RaceВидеоурок ZIL-157 Custom Pickup Truck своими рукамиBemutatjuk a mérőállomásokon dolgozó kezelői ellenőrök munkájátNapi sztorik a Csirketelepen E109. ( elkészült az Ural)Off-Road Truck in Water pitAz új "igásló" - Avia A31 LKrAZ 255 B feláll a szállító trélerreWinterdienst in Österreich mit Fendt Traktoren | Schneechaos 2019 | Lener Hackgut GmbHBemutatjuk Hanák Tímeát, Európa első női hídmesterétHókotróval csúszkáltunk a budai lejtőkönZil 131 za deštěJohn Deere 3720 Schneefräse Westa Typ 550 extremeMentőmotoros egységgel bővült a balatonvilágosi mérnökségünkW.C.E - ZIL Evolution (1916 - 2013)MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred - Elvonul a technika