Загрузка страницы

2021.07.08 - Szemléletváltás - Főbb nemzetgyilkossági kísérletek 1. rész - Pap Gábor

A Magyarságot a Kárpát-Medencei őshazában az eltelt egy évezred óta több alkalommal is megpróbálták teljes egészében kipusztítani, ami szándék a napjainkban sem változott. Magyar gyűlölő, pusztító paraziták régóta élnek közöttünk, akik gátlástalanul mindent megtettek és megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb pusztítást végezzék a Magyar nép és haza ellen. Teszik ezt több -féle módon. Politikai pártokként, különböző szervezetekként álcázva, de a lényeg ugyanaz. Bomlasztani és pusztítani a magyarság között ott, ahol és amilyen módon csak lehet. A pusztítás a jelenben is több fronton folyik. Az egyik ilyen pusztító eszköz e sátáni erők kezében az emberi lélekben és tudatban véghez vitt rombolás, ahol alap a történelem hamisítás, ami szintén nem véletlen. Hiszen bizonyos érdekkörök feltett szándéka, hogy a Magyarság helyébe lépjen. De ne felejtsük a mondást. Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.
Az igazság megismerése történelmünket illetően elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztában legyünk múltunkkal, jelenünkkel és e sátáni erők által a nekünk és utódainknak szánt jövőnkkel is.

Видео 2021.07.08 - Szemléletváltás - Főbb nemzetgyilkossági kísérletek 1. rész - Pap Gábor канала Ne Legyen Áldozat
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
9 июля 2021 г. 14:18:40
00:24:26
Другие видео канала
2021.07.15 - Szemléletváltás - Főbb nemzetgyilkossági kísérletek 2. rész - Pap Gábor2021.07.15 - Szemléletváltás - Főbb nemzetgyilkossági kísérletek 2. rész - Pap Gábor2021.07.29 - Szemléletváltás - Az igazmondó góbé még igazabb kalandjai 1. rész - Pap Gábor2021.07.29 - Szemléletváltás - Az igazmondó góbé még igazabb kalandjai 1. rész - Pap Gábor"Egyvilágrend" - Dr. Drábik János előadása"Egyvilágrend" - Dr. Drábik János előadásaHáttérkép (2021-07-01) - HÍR TVHáttérkép (2021-07-01) - HÍR TVPap Gábor - PARASITUS SZÍNRE LÉP - Nagykanizsa 2020.Pap Gábor - PARASITUS SZÍNRE LÉP - Nagykanizsa 2020.2021.04.08 - Szemléletváltás - Felgyorsuló események és gyorsuló idő 3. rész - Pap Gábor2021.04.08 - Szemléletváltás - Felgyorsuló események és gyorsuló idő 3. rész - Pap Gábor2021.06.24 - Szemléletváltás - Időanomáliák - Pap Gábor2021.06.24 - Szemléletváltás - Időanomáliák - Pap Gábor2021.01.28 - Szemléletváltás - Bibliában található vallástörténeti ferdítések 1. rész - Pap Gábor2021.01.28 - Szemléletváltás - Bibliában található vallástörténeti ferdítések 1. rész - Pap GáborA Rothschildok fejének titkos levele - Dr. Drábik János, Jakab IstvánA Rothschildok fejének titkos levele - Dr. Drábik János, Jakab István2021.05.06 - Szemléletváltás - Vízöntő paradoxon 1. rész - Pap Gábor2021.05.06 - Szemléletváltás - Vízöntő paradoxon 1. rész - Pap GáborSegítsd, hogy túléljük a vaskort, a sárember korát! - Szabó László, a magyar David IckeSegítsd, hogy túléljük a vaskort, a sárember korát! - Szabó László, a magyar David IckeMárki-Zay Péter: Élő beszámoló a hét eseményeiről - 2021. augusztus 8.Márki-Zay Péter: Élő beszámoló a hét eseményeiről - 2021. augusztus 8.Dr. Csókay András idegsebész tanúságtételeDr. Csókay András idegsebész tanúságtétele2021.06.03 - Szemléletváltás - Trianoni terrordiktátum 101 éve - Pap Gábor2021.06.03 - Szemléletváltás - Trianoni terrordiktátum 101 éve - Pap GáborII. András király szentföldi hadjáratának tanulságai a múltban, jelenben és jövőbenII. András király szentföldi hadjáratának tanulságai a múltban, jelenben és jövőben"SZKÍTIÁTÓL PANNÓNIÁIG" PAP GÁBOR Magyar Örökség díjas művészettörténész előadása"SZKÍTIÁTÓL PANNÓNIÁIG" PAP GÁBOR Magyar Örökség díjas művészettörténész előadásaSzántai Lajos _ Attila király a Képes Krónikában  2013. október 10.Szántai Lajos _ Attila király a Képes Krónikában 2013. október 10.Mi jöhet a jelenlegi világrend összedőlése után? - Alternatív jövőépítési modellek - Varga CsabaMi jöhet a jelenlegi világrend összedőlése után? - Alternatív jövőépítési modellek - Varga Csaba2021.06.10 - Szemléletváltás - Trianoni terrordiktátum 101 éve 2. rész - Pap Gábor2021.06.10 - Szemléletváltás - Trianoni terrordiktátum 101 éve 2. rész - Pap GáborVillás Béla - Elmondom neked hol a bukta és hogyan nyerhetsz. 2021.05.28. KerepesVillás Béla - Elmondom neked hol a bukta és hogyan nyerhetsz. 2021.05.28. Kerepes
Яндекс.Метрика