Загрузка страницы

PROMÓ: ÚJ KALANDREGÉNYT ÍRT FREI TAMÁS /// Friderikusz Podcast 80.

Frei Tamás Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb televíziós személyisége volt, majd a tévés pályáról letérve kávézóláncot alapított és kalandregények írására adta a fejét. Legújabb könyve november elején kerül a boltokba, Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér címmel. Ez az új regény napjaink legkomorabb világpolitikai eseményét, az orosz-ukrán háborút és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba, úgy, hogy valóság és fikció keveredik benne, mert miközben a nemzetközi konfliktus megoldódik, a könyvnek egytől egyig minden szereplője valódi - Joe Biden, amerikai elnök, Emmanuel Macron, francia elnök, Vlagyimir Putyin, orosz elnök, stb., stb. -, de a kulcsszereplők és a szintén élő, létező munkatársaik köré a fordulatos történéseket már Frei fantáziája teremtette.
Ez az új kalandregény alkalmat adott arra, hogy ismét meghívjuk Frei Tamást podcastunk stúdiójába, hogy kitekintsünk vele a világban zajló, nem éppen szívderítő folyamatokra és szót váltsunk többek közt arról, miért olyan fontos számára, hogy lehetőleg jó hosszan éljen.

- Friderikusz Sándor előző beszélgetése 2021. június 10-én készült Frei Tamással, ami ezen a linken érhető el:
https://youtu.be/iRgAMmB1mKU?si=ZHNU6EKsfl9GR_uR

- Együttműködő partnerünk a KARE Design, amely az alábbi linken elérhető:
https://www.kare24.hu

Hogyan támogathatja a munkánkat?

Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast

Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás

Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB

Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!

Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535

Видео PROMÓ: ÚJ KALANDREGÉNYT ÍRT FREI TAMÁS /// Friderikusz Podcast 80. канала Friderikusz Podcast
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
3 октября 2023 г. 14:18:31
00:04:11
Другие видео канала
Kele János, közgazdász, publicista  /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 48.Kele János, közgazdász, publicista /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 48."FRIDERIKUSZ": BESZÉLGETÉS EÖTVÖS PÉTER ZENESZERZŐVEL, KARMESTERREL, 2015. /// F.A. 280."FRIDERIKUSZ": BESZÉLGETÉS EÖTVÖS PÉTER ZENESZERZŐVEL, KARMESTERREL, 2015. /// F.A. 280.PROMO: EMBEREK, TÖRTÉNETEK AZ ALULJÁRÓBÓL I. /// Friderikusz Podcast 105.PROMO: EMBEREK, TÖRTÉNETEK AZ ALULJÁRÓBÓL I. /// Friderikusz Podcast 105.FRIDERIKUSZ SHOW: Az első szívátültető, Christiaan Barnard professzor, 1997. / F.A. 207.FRIDERIKUSZ SHOW: Az első szívátültető, Christiaan Barnard professzor, 1997. / F.A. 207.Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 41.Pogátsa Zoltán, közgazdász, szociológus /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 41.GESZTI+ 10. Előzetes: A SZABADSÁG BENNÜNK LAKIK. Vendég: Mayer Máté, pszichológusGESZTI+ 10. Előzetes: A SZABADSÁG BENNÜNK LAKIK. Vendég: Mayer Máté, pszichológusÍGÉRETES VAGY FÉLELMETES? / Előzetes: Tilesch György, M.I.-szakértő /// F.P. 71. adásÍGÉRETES VAGY FÉLELMETES? / Előzetes: Tilesch György, M.I.-szakértő /// F.P. 71. adásSteigervald Krisztián generáció-kutató /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 43.Steigervald Krisztián generáció-kutató /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 43.A VÉGÍTÉLET HARSONÁJA? Gelencsér András és Pogátsa Zoltán vitája a nemnövekedésről /// F.P. 79.A VÉGÍTÉLET HARSONÁJA? Gelencsér András és Pogátsa Zoltán vitája a nemnövekedésről /// F.P. 79.PROMÓ: MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 1. - Steigervald Krisztián , generációkutató / Friderikusz PodcastPROMÓ: MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 1. - Steigervald Krisztián , generációkutató / Friderikusz PodcastPromo:  MIT EGYÜNK, MENNYIT IGYUNK? - Beszélgetés dr.Schwab Richárd gasztroenterológussal / F.P. 91.Promo: MIT EGYÜNK, MENNYIT IGYUNK? - Beszélgetés dr.Schwab Richárd gasztroenterológussal / F.P. 91.PROMÓ: MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 2.RÉSZ - Steigervald Krisztián, generációkutató/Friderikusz PodcastPROMÓ: MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 2.RÉSZ - Steigervald Krisztián, generációkutató/Friderikusz PodcastA rendetlenség és bizonytalanság korszaka: Csepeli György, szociálpszichológus /// F.P. 78.A rendetlenség és bizonytalanság korszaka: Csepeli György, szociálpszichológus /// F.P. 78.Előzetes: GENERÁCIÓK ÉS SZAKADÉKOK - Interjú Steigervald Krisztián generáció-kutatóval / F.P. 84.Előzetes: GENERÁCIÓK ÉS SZAKADÉKOK - Interjú Steigervald Krisztián generáció-kutatóval / F.P. 84.FRIDERIKUSZ MOST: KÖZÁLLAPOTAINKRÓL MOÓR MARIANNA SZÍNMŰVÉSSZEL, 2008. / F.A. 222.FRIDERIKUSZ MOST: KÖZÁLLAPOTAINKRÓL MOÓR MARIANNA SZÍNMŰVÉSSZEL, 2008. / F.A. 222.PROMO: DR. MÁTÉ GÁBOR 2.0 /// Friderikusz Podcast 103.PROMO: DR. MÁTÉ GÁBOR 2.0 /// Friderikusz Podcast 103.FRIDERIKUSZ SÁNDOR: KÉRDEZTEK, VÁLASZOLOK - előzetes /// Friderikusz Podcast 87.FRIDERIKUSZ SÁNDOR: KÉRDEZTEK, VÁLASZOLOK - előzetes /// Friderikusz Podcast 87.ZÖLD és zöld - Rezes Judit, színművész /// FP fenntarthatósági sorozata, 20. részZÖLD és zöld - Rezes Judit, színművész /// FP fenntarthatósági sorozata, 20. részTilesch György, M.I.-szakértő   /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 36.Tilesch György, M.I.-szakértő /// a Friderikusz Podcast könyves melléklete, 36."FRIDERIKUSZ": A minőség védjegye, Morcsányi Géza, szerkesztő, dramaturg, 2015. /// F.A. 153."FRIDERIKUSZ": A minőség védjegye, Morcsányi Géza, szerkesztő, dramaturg, 2015. /// F.A. 153.
Яндекс.Метрика