Загрузка страницы

Királykő - A Kárpátok fejedelme

Igen. Vannak hegyek és van a Királykő. Őfelsége, aki nem áll be a sorba. Nemcsak nevében, küllemében különc, de elhelyezkedésében is. Hisz míg a Déli-Kárpátok valamennyi vonulata kelet-nyugati irányban sorakoznak, szépen egymás mellett, addig ő csak azért is dölyfösen keresztbe fekszik, a nálánál magasabb Bucsecs és a Fogarasi-havasok közé. Talán, hogy még jobban felhívja magára a figyelmet. Nem hiába már a XII. századan is Königsteinnek nevezték a Déli Kárpátok legkeletibb hegységét, ezt a nyáron mészkőtől, télen hótól fehérlő, alig 15 km hosszú vonulatot. Ám amilyen kis kiterjedésű, olyan elképesztő szintkülönbségekkel, 2000 méteres magasságot meghaladó, merészen csipkézett gerinccel, és mélyen vágott szakadékokkal várja a Hazajárót. És honnan vesszük a bátorságot, hogy télen is felkapaszkodjunk a még nyáron sem könnyen járható koronájára? A Törcsvári átjáró történelmi atmoszférájából, Dél-Erdély régi krónikásanak legendás történeteiből, melyeket ámulattal hallgatva szinte szóhoz sem jutunk, csak átadjuk magunkat a tájnak és próbáljuk újra átélni azokat a regéket, amelyekről a Királykő és a lábainál heverő fejedelmi emlékek mesélnek.

A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.

Видео Királykő - A Kárpátok fejedelme канала hazajaroweb
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
12 ноября 2012 г. 19:41:15
00:26:08
Яндекс.Метрика