Загрузка страницы

Főztek és segítettek

Hegedűsök húzták a talpalávalót pünkösd vasárnapján a Főzz és segíts! jótékonysági rendezvényen a gyulai vár tövében. A Békés Vármegyei Kormányhivatal három évvel ezelőtt hívta életre a karitatív eseményt, minden évben más civil szervezet segítésével. Az idén harminchét vármegyei intézmény, ötven-ötvenezer forintos támogatással kapcsolódott a pálinkafesztivál részeként tartott programhoz.
A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai kara is fakanalat ragadott, hogy elkészítse a campus receptje alapján a paprikás krumplit Károlyi Gabriella, HÖK elnök irányításával.
A hungarikum törvény 2012-ben született, ám önmagában maga a rendelkezés nem elég, fogalmazott Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár és egyben az esemény fővédnöke. Kellenek azok a közösségek és azok az emberek, akik nyitott szívvel nem csak a maguk szórakoztatására, hanem egymás megsegítésére részt vesznek az ilyen és hasonló programokon.
Kozsuch Kornél, a NAK elnöke fontosnak nevezte a Békésben termelt, helyi alapanyagokból készült, hagyományos ételek népszerűsítését. Az külön értékelendő, hogy mindezek jótékony célt szolgálnak.
A pálinka a nemzeti összetartozást jelképezi, fogalmazott Bora Imre, a Gyulai Pálinkafesztivál fesztiváligazgatója.. A szervezőcsapata elkötelezett a jó ügyek szolgálatában, ezért is tartották fontosnak, hogy a rendezvényből befolyt összeget kiegészítsék egymillió forintra.  
A III. „Főzz és Segíts!” jótékonysági főzés bevétele két olyan gyulai civil szervezet működését támogatja, amely sérült embertársaink segítését tűzte zászlajára – hívta fel a figyelmet dr. Görgényi Ernő polgármester az adományátadást megelőzően.
Takács Árpád főispán valamennyi résztvevő csapatnak oklevéllel köszönte meg a munkáját, a hozzáállását és a segítő szándékát.
A Hatodik Érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesületképviseletében Papp Zsuzsanna kuratóriumi elnök, a Kádas György Alapítványrészéről pedig Borbély Márta, lakóotthon-vezető vette át a működésüket nagymértékben segítő egy-egymillió forintról tanúskodó adománylevelet.

Видео Főztek és segítettek канала Gyula Televízió
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
22 мая 2024 г. 16:52:57
00:03:12
Яндекс.Метрика