Mikor minden gramm számít – XV. Feeder OB 1. elődöntő Kaposvár, Deseda-tó
2025. április 11–13-án rendezte meg a MOHOSZ a minden évben nagy érdeklődésre számot tartó bajnokságának első elődöntőjét. A magyar feeder válogatott jelenleg vezeti a nemzetközi ranglistát, és ahhoz, hogy valaki a válogatottba kerülhessen, először egy elődöntőn kell elindulni, ahol ha jó eredménnyel zár, a középdöntőben, majd a döntőben folytathatja a versenyzést. Nyilván sok évnyi áldozatos munkára van szükség ahhoz, hogy valaki bekerüljön a csapatba is, de minden itt, ezeken az elődöntőkön kezdődik.
A Deseda a korábbi évek tapasztalatai alapján vonzó versenypálya, amire a beérkezett 65 nevezés is ráerősített. Az itt megrendezett versenyek sok és szép dévérkeszeg, kárász és karikakeszeg megfogásáról szólnak, ám azt senki sem tudhatta előre, hogy ebben a szeszélyes áprilisi időjárásban minden a feje tetejére állhat. Akik hétfőn már edzettek, még hóesést is láthattak, de kijutott a viharos szélből, a reggeli mínuszokból és a égető napsütésből is a verseny hetében. Nem csoda, hogy a halak is megbolondultak. Nagyon nehéz volt most őket kapásra bírni, bizony akár néhány gramm is dönthetett a helyezések között, és nem kellett ügyelni a 20 kg-os száklimitre sem. Éppen ellenkezőleg, voltak szektorok, ahol 2 kilónyi hallal, már jól lehetett szerepelni. Természetesen azok, akik kiemelkedtek a mezőnyből, meg tudták most is fejteni a pálya titkát, és minden nap képesek voltak jól szerepelni, függetlenül attól, hogy melyik szektorban horgásztak. Türelmes, átgondolt és pontos horgászattal lehetett jó eredményt elérni, és bizony el kellett felejteni a korábbi tapasztalatokat, de elő kellett venni az improvizációt is a tarsolyokból. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a bónusz halakat sem – harcsa-ponty egyaránt átrendezhette a mezőnyt -, de a fogások zömét most is a dévérkeszegek adták.
Az elődöntőt Marosi Istvánnak sikerült megnyernie 4 ponttal, őt két ötpontos versenyző követte a dobogón, aki között csupán a fogott súlyok döntöttek. Gyurcsák Ferenc így lett ezüstérmes, míg Tóth Rudolf a bronzérmes helyen végzett. A középdöntőbe jutás is tétje volt a versenynek, ez a szegedi elődöntőre eddig leadott nevezések alapján a következő 22 versenyzőnek sikerült. (Fontos azonban tudni azt, hogy végleges továbbjutási számot csak a 2. elődöntő nevezésének lezárulta után lehet számítani!)
1 Marosi István 12 995g 4 pont
2 Gyurcsák Ferenc 18 450g 5 pont
3 Tóth Rudolf 18 229g 5 pont
4 Cserepes Tamás 13 525g 5 pont
5 Horváth Kristóf 18 620g 6 pont
6 Nagy Roland 12 177g 6 pont
7 Nagy Gergely 12 086g 7 pont
8 Borók István Jenő 7 554g 7 pont
9 Oláh Norbert 10 980g 8 pont
10 Felhősi István 14 130g 9 pont
11 Gaál Levente 12 413g 9 pont
12 Bujdosó Balázs 10 354g 9 pont
13 Völgyesi Norbert 13 323g 10 pont
14 Kedves János 11 311g 10 pont
15 Volentér József 10 828g 10 pont
16 Ternák Tamás 10 002g 10 pont
17 Bathó János 9 621g 11 pont
18 Gáspár Tamás 9 046g 11 pont
19 Orosz Miklós 8 850g 11 pont
20 Polyák Csaba 7 999g 11 pont
21 Lőrincz Dénes 8 393g 13 pont
22 Kostenszky Ede 3 700g 14 pont
Részletes eredmények: https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=1251
#mohosz #horgászat #feeder #fishing
Видео Mikor minden gramm számít – XV. Feeder OB 1. elődöntő Kaposvár, Deseda-tó канала Magyar Országos Horgász Szövetség Mohosz Mohosz

Комментарии отсутствуют
Информация о видео
14 апреля 2025 г. 16:54:11
00:13:33
Другие видео канала