ASZTALHOZ - KEMPF ZOZÓ ÉS A TÚRASZENDVICS 🥾🌲🥪
Együttműködésben a Csodálatos Magyarországgal
AZ IGAZI TÚRASZENDVICS
Hozzávalók:
• főtt kacsacomb
• lilakáposzta
• lilahagyma
• olívaolaj
• újhagyma
• kovászos ciabatta
• só
• bors
• őrölt kömény
• 3 féle keménysajt ízlés szerint (mi két tehéntejből készült sajtot, és egy kecskesajtot használtunk)
Első lépés, hogy rakjunk tüzet, mert csakis akkor lesz jó az étel, ha jó forró parázzsal dolgozunk. De természetesen, ha otthon a tűzhelyen szeretnénk elkészíteni, akkor sem kel lemondanunk erről a finom szendvicsről.
Előzetesen a kacsacombokat nagyjából egy óra alatt készre főzzük, lassú tűzön, gyökérzöldségekkel, sóval és borssal. Ezt ha kihűlt, másnap elvihetjük magunkkal egy dobozban.
Na, de térjünk vissza a tárcsánkhoz!
Felhevítünk egy kis zsiradékot – mi olíva olajat használtunk - és bőrös felével felfelé melegítjük, majd pirítjuk a kacsát.
Felvágjuk a káposztát, és az olaj mellé pici vizet is öntünk, hogy párolódjon is. Sóval, borssal, őrölt köménnyel ízesítjük.
Megfordítjuk a kacsát, ha már elég meleg és picit megpirult, és bőrös felével lefelé is hagyjuk egy picit a tűzön.
Közben lilahagymát adunk a káposztához, és beleforgatjuk. Ennek pont elég annyi idő, amíg a kacsa átmelegszik.
A ciabattát felvágjuk, majd meglocsoljuk olívaolajjal és szintén a tárcsára tesszük, ekkor az újhagymát is hozzáadjuk a káposztához.
Ekkor vegyük le a combokat, és szedjük le a húst a csontról, majd aprítsuk össze és mehet vissza a tárcsa közepére, ahonnan már elhúztuk a káposztát.
Pár percig pirítjuk, majd összeállítjuk a szendvicset, meghozzá úgy, hogy sajtot reszelünk az átmeledett kenyerünkre, mehet rá a káposzta, majd a tépett kacsa, aztán rátesszük a tetejét és kész is.
Jó étvágyat!
#reklam #csodasmagyarorszag #asztalhoz #CREATORTV #YOURNEXTEPISODE
Видео ASZTALHOZ - KEMPF ZOZÓ ÉS A TÚRASZENDVICS 🥾🌲🥪 канала Creator TV

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
EB : FIFA: LUCKEY ÖSSZECSAPOTT EGY NÉZŐVEL! - MIT HOZ A NEGYEDDÖNTŐ?ÖSSZESZEDTÉK MAGUKAT AZ ANGOLOK? ÁTKOZOTT BILLENTYŰZETTEL DANI LEGYŐZI UNFIELDET?MAGYAR BALSZERENCSE, UKRÁN HAJRÁ ÉS CSEH CSODAGÓL - FIFA: Unfield&Nasz Dani egymás ellen játszott!TURNÉBUSZ - HALOTT PÉNZ (3. évad 1. rész)EB LEZÁRÓ FIFÁZÁS Nasz Danival, Unfielddel, luckeYval és nézőkkelHAT CSAPAT MÁR A NYOLCADDÖNTŐBEN - NÉZZÜK KIK VOLTAK HIBÁTLANOK A CSOPORTBAN!A MAGYAR CSAPAT HARCOLT, A NÉMETEK FÉLTEK! - FIFA: ÚJRA JÁTSZOTTA LUCKEY ÉS UNFIELD A MECCSET!ÉVADZÁRÓ TURNÉBUSZ - MARGARET ISLAND (2. Évad 10. Epizód)Törtető olaszok, veretlen Wales és kitartó Dánia-FIFA: luckeY nehezítéssel játszott Nasz Dani ellen!🏀 INDUL AZ ŐRÜLT JÁTSZMA A CREATOR TV-n! 🏀K-OSZ TV - EMPTY FESZTIVÁL, ERDÉLY (2022)OLASZ-SPANYOL EB-ELŐDÖNTŐ, DE CSAK KAPÁSLÖVÉSSEL LŐHETNEK GÓLT? NASZ DANI VS LUCKEYK-OSZ TV - VIBE FESZTIVÁL, ERDÉLY (2022)KIHAGYOTT BÜNTETŐK... JOGTALAN PIROS LAP? LUCKEY NEHEZÍTÉSSEL MEGY NEKI UNFIELDNEKKAPUSBRAVÚR, DÁN DRÁMA, BELGA SIKER - LUCKEY ÉS UNFIELD KEZDTE A FIFA BAJNOKSÁGOT!ASZTALHOZ - TOKÁR TOMITURNÉBUSZ - BRUNO X SPACC (2. Évad 1. Epizód)A FRANCIÁK KIVÉGEZVE! - FIFA: 3 PIROS LAP LUCKEY ÉS NASZ DANI MECCSÉN!Vavra Bence - Zene és érzelmek - Púdermentes 63. részK-OSZ TV - EAST FEST (2022)