Civil Akadémia: Palackposta Felvidékről
Az organikusan magyar kulturális gondolkodás olyan személyiségeket választott ki az elmúlt több száz, ezer esztendőben, hogy bármerre is tekintsünk szét a széles Kárpát-medencében, mindenhol találunk nem egy, nem kettő követendő életmintát. Most fordítsuk tekintetünket Felvidékre. Éppen 120 esztendeje született lengyel édesanyától, magyar édesapától a nemes lelkű és szent életutat bejáró gróf Esterházy János. Nehéz, mártír-örökség az övé, súlyos teherként nehezedik rá vállalt sorsa a XXI. század emberére és fiataljaira. Gubík László felvidéki magyar politikus, az Esterházy Akadémia igazgatója szinte elsőként vállalta a magyar állampolgárságot, tudva, ezzel elveszíti a szlovák állampolgárságát. Ám a példaadás szükséges és reménnyel tölt el bennünket. Amint Duray Miklós Kutyaszorítóban című könyvének újraolvasása is azt üzeni, hogy „hivatásunk magyar, küldetésünk európai”. Népszámlálás zajlik Felvidéken.
Vendégek: Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár és Gubík László felvidéki magyar politikus, a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, a felvidéki Esterházy Akadémia alapító igazgatója
Műsorvezető: Szabó Anett médiaszakember
Видео Civil Akadémia: Palackposta Felvidékről канала Polgárok Háza
Vendégek: Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár és Gubík László felvidéki magyar politikus, a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, a felvidéki Esterházy Akadémia alapító igazgatója
Műsorvezető: Szabó Anett médiaszakember
Видео Civil Akadémia: Palackposta Felvidékről канала Polgárok Háza
Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Tudta? - Szentgyörgyi Albert #shortsJó Palócok - 2. részProf. Dr. Callmeyer Ferenc, a Kossuth téri sortűz túlélőjeA nemzeti összetartozás napja 2: A mezőségi viselet és népművészetCsongrád megye kincseiTudta? - Karacs Ferencné Takács Éva (Író) #shortsVitézek és virágokTudta? - Pünkösd #shortsA nemzeti összetartozás napja 5: Mezőségi ének"Lendvai varázs" - Városi kultúrák a Kárpát-medencébenTudta? - Múzeumkert/Széchenyi Ferenc – a Nemzeti Múzeum alapítója #shortsTudta? - Erzsébet királyné #shortsA Nádas-mente népművészete - kalotaszegi lakodalmasTudta? - Egy kora újkori bűnténynek állít emléket a mézeskalácsház?Civil Akadémia: Egy mindenkiért, mindenki a V4-értA szerelembe szerelmes költő I. részOltszakadát - egy dél-erdélyi magyar szórványközösség a Polgárok HázábanRábaköz Öröksége - KapuvárTudta? - Budavári siklóLélektánc a budapesti Polgárok HázábanTudta? - Tary Gizella –az egyik első magyar, női olimpikon #shorts