Загрузка страницы

Világtalálkozó- Monspart Sarolta és Szervét Tibor (rádióműsor)

Iratkozz fel a csatornámra: https://bit.ly/KadarkaiYouTube
kövess Facebookon: https://bit.ly/KadarkaiFB
Instán: https://bit.ly/KadarkaiInsta
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre

A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.

A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált, 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.

1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991–1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. A következő színházak előadásaiban játszott még: Karinthy Színház, Budapesti Kamaraszínház, Pinceszínház, Madách Színház, Thália Színház, Rózsavölgyi Szalon, Nemzeti Táncszínház, Centrál Színház, Játékszín. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.[1]
Fontosabb filmszerepei
Valami Amerika 3. /Alex Brubeck/ (r.: Herendi Gábor) 2018
A tökéletes gyilkos / Zengő - (r.:Pacskovszky József) 2017
Csak színház és más semmi / Ivánszky Dénes – (r.: Miklauzic Bence, Nagypál Orsolya) tv-sorozat, 2016–2019
Anyám és más futóbolondok a családból / Artúr – (r.: Fekete Ibolya) 2015.[6]
A Fekete Múmia Átka / Monsieur George – (r.: Madarász István) 2015[7]
Apacsok / Tartótiszt – (r.: Török Ferenc) 2011
Valami Amerika 2. / Alex Brubeck – (r.: Herendi Gábor) 2008
Para / Faragó úr – (r.: Fazakas Péter) 2008
Egy rém rendes család Budapesten / Bándi Sanyi – (r.: Kubinszky Péter, Pajer Róbert, Zilahy Tamás) tévésorozat, 2006
Mansfeld / Bánkuti ezredes – (r.: Szilágyi Andor) 2006
A nyugalom / Orvos – (r.: Vizi Mária) TV, 2006
Magyar vándor / Huba vezér – (r.: Herendi Gábor) 2004
Tóték / Postás – (r.: Gothár Péter) 2004
Tea / Barát – (r.: Fonyó Gergely, Herendi Gábor) tv-sorozat, 2003
Valami Amerika / Alex Brubeck – (r.: Herendi Gábor) 2002
Kávéház / Dezső – (r.: Valló Péter) tv-sorozat, 2001
Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper) / Palotaőr – (r.: Giles Foster) TV, 2000
Mária, Jézus anyja (Mary, Mother of Jesus) / Római őr – (r.: Kevin Connor) TV, 1999
Kisváros / Hammond – (r.: Balogh Zsolt) tv-sorozat, 1998

Monspart Sarolta (Budapest, 1944. november 17. –) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett [1] tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, sífutásban hatszoros magyar bajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Aktív sportpályafutását kullancs okozta betegség (enkefalitisz) szakította meg. Ma nőket buzdít arra, hogy egészségesen éljenek, és ennek egyik lehetséges módja a futás.
1963-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1960-ban a Budapesti Pedagógus színeiben kezdett komolyan futni, 1969-ben igazolt át a Budapesti Spartacushoz. 1964 és 1977 között sorozatban 14 magyar egyéni bajnoki címet nyert tájfutásban. Ezen felül 9 váltó és 11 csapat bajnoki címet szerzett így összességében 34-szeres tájfutó magyar bajnok.
Telente sem pihent, sífutásban a Vasas SC versenyzőjeként begyűjtött hat magyar bajnoki címet. A nagy sikert az 1970-es évek hozzák meg számára, 1972-ben első nem skandinávként győzött a Csehszlovákiában rendezett tájfutó világbajnokságon. 1976-ban első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett 5 napos tájfutó versenyt, az O-Ringent. 1978-ban maratoni futásban lett világbajnoki ezüstérmes. Időközben két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika-fizika szakát, és a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát.
Jelenleg Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata néven nyugdíjasoknak népszerűsíti a mozgást, továbbá három kerületben vezet gyalogló klubot.
Kullancs okozta, maradandó állapotot okozó enkefalitisz ellenére ma is aktív életet él.
2003. június 23-án Mádl Ferenc köztársasági elnök érdeméremmel ismerte el munkásságát.
Két ízben volt jelölt a Nemzet Sportolója címre, amikor Puskás Ferenc, majd Zsivótzky Gyula halálával a tizenkét hely egyike megüresedett.[2][3] 2010-ben Prima Primissima díjban részesült.
2020. április 21-én hivatalosan is tagja lett a Nemzet Sportolói társaságnak,[4] miután Székely Éva halálát követően a testület tagjai őt javasolták maguk mellé tizenkettedik tagnak.[5]

forrás: wikipédia

Видео Világtalálkozó- Monspart Sarolta és Szervét Tibor (rádióműsor) канала Kadarkai Endre
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
27 июня 2020 г. 19:33:30
00:49:58
Яндекс.Метрика