Kis-Kapela – Körtúra a horvát karsztvidéken
Az Adriai-tenger és a Kárpát-medencét elválasztó Dinári-hegység számtalan tagja közül a Kis-Kapela rejti a 700 kilométer hosszú hegylánc talán legnagyobb csodáját, a Plitvicei-tavakat. A mészkő és a víz összjátékaként létrejött tó- és vízesésrendszer azonban csak egy a karsztjelenségek sorában. A karszt formakincsei közül apró víznyelőkkel és hatalmas poljékkal is találkozunk, míg körbejárjuk a Kis-Kapelákat. Persze csak amit ma lehetséges, hisz a közelmúlt délszláv háborúja nem csak a lelkekben és az épületekben hagyott nyomot, hanem a hegyvidékeken is, ahol ma is veszélyes járni-kelni az aknamezők miatt. A történelem fontos mozzanatai közül ne hagyjuk ki a középkort sem: a magyar fennhatóságról már csak a királyi adománylevelek mesélnek, de a török ellenes küzdelem végvárai még itt omladoznak. A második világháború partizán-usztasa harcai és a délszláv háború csatazaja közt az indiánoktól is hangos volt a Kis-Kapela rengetege.
A Gácska Poljéről indulunk, betérünk Otocsánba, majd a József útra fordulva Brinjébe. A vármegye egykori székhelye, Modrus vára után a Blaćansko-tó érintésével Szluinba megyünk, ahonnan tovább ereszkedünk Drezsnik várához. Körtúránkat a Plitvicei-tavak koronázzák meg.
Látnivalók / Délvidék / Tengermellék
Gacska-vízkelet
Otocsán
Brinje vára
Modrus vára
Begovac-tó
Szluin
Drezsnik vára
Plitvicei-tavak
Видео Kis-Kapela – Körtúra a horvát karsztvidéken канала Hazajáró
A Gácska Poljéről indulunk, betérünk Otocsánba, majd a József útra fordulva Brinjébe. A vármegye egykori székhelye, Modrus vára után a Blaćansko-tó érintésével Szluinba megyünk, ahonnan tovább ereszkedünk Drezsnik várához. Körtúránkat a Plitvicei-tavak koronázzák meg.
Látnivalók / Délvidék / Tengermellék
Gacska-vízkelet
Otocsán
Brinje vára
Modrus vára
Begovac-tó
Szluin
Drezsnik vára
Plitvicei-tavak
Видео Kis-Kapela – Körtúra a horvát karsztvidéken канала Hazajáró
Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Pádis 2. – Téli csillagtúrák BogateleprőlNagy-Fátra 2. - A Turóci-medencéből fel a mészkőszirtekreSzámvetés 4. – A mi KárpátokunkSzepesség – Branyiszkótól a Lőcsei-hegységigVerseci-hegység - és a Delibláti-homokpuszták népeHazajáró pillanatok - Felvidék - Pienin-hegységKeresztény-havas – Corona ékköveOrom-part 2. – A Tisza-mentén Magyarkanizsától MartonosigKraszna-havas 2. – és a Felső-Tisza-vidék koronavárosaiHazajáró pillanatok - Kárpátalja - Fagyalos hegységZagorje - és az Ivaneci-hegységK2 expedíció 2015 - Véget ért az expedícióFejér Lajos emlékéreLugosi-sík - Magyar telepesek a Temes és a Béga síkjánFelső-Vízmellék - Szászföldtől SzékelyföldigDomásai-dombság – A Tapolytól az OndaváigAlsó-Morva-Sík - A hegyen túl a nyugati gyepűnLokva-hegység - Népek kohója az Aldunai-hegyvidékenSzámvetés 10. – Műsorból mozgalomKőhalomszék – Magyar zárványok az Oltmelléki-dombvidékenGömör-Tornai-karszt 1. – Alsó-hegytől Felső-hegyig