“Olyanok lesztek, mint a megöntözött kert” | GAZDA TÁBOR 2023
Mivel Isten a kert művelését és az állatok gondozását adta a teremtéskor az ember elsőszámú időtöltéséül, ezért nem véletlen, hogy mind a mai napig ez a tevékenység áll a legközelebb az ember lelkéhez és szelleméhez. Nyugalom és békesség forrása, amire mesterséges és túlpörgetett világunkban egyre nagyobb szükségünk van.
A Gazda Tábor célja, hogy közösen szerszámot, ásót, ecsetet, talicskát és gerendát ragadjunk, hogy fejlesszük és kibővítsük az Agrosz Mintagazdaságot: egy olyan hellyé váljon, amit mindenki magáénak érez és ahol bárányok, szárnyasok, lovak között forgolódva, gyümölcsösben és virágoskertekben szemlélődve, a lelkünk megnyugodjon és visszatérjen a természethez, az emberekkel és Istennel való közösséghez.
Hétvégén több, mint 120-an gyűltek össze az ország különböző pontjairól, hogy részt vegyenek az Agrosz Mintagazdaság fejlesztésében.
A táborozóknak egy húsvétra ráhangoló pászkavacsorával köszönte meg az Agrosz a munkájukat.
Видео “Olyanok lesztek, mint a megöntözött kert” | GAZDA TÁBOR 2023 канала Hit Gyülekezete

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Szabadság vagy rabság, mit választasz? / Agrosz Aftermovie 24’A múlt árnyéka, már nem kísért többet! / Bicsek Péter, lelkészIsten nélkül már el sem tudom képzelni az életemBudapesti kirándulás - Magyi diákok"A szövetség elve, egy életre való elköteleződés" - AGROSZ '23 ÖSSZEFOGLALÓ VIDEÓ"A LEGNAGYOBB AJÁNDÉKOT MI KAPTUK JÉZUSTÓL" 🎁Bűnbocsánat után már a szabadság rabjai lettek!Hitesek a gáton - 2013.06.07. Komárom, DunaalmásAz életemnek mind a 105 évét Istennek köszönhetem! / ÉRTED. ÉRTED?Hitesek a gáton - 2013.06.05. EsztergomKisebbségben élünk, ezért még inkább vágyunk az elfogadásra és szeretetre / Bondor Sándor, lelkészRészlet Németh Sándor szilveszteri prédikációjából 2."A Biblia fő témája a helyreállítás!" - AGROSZ '23 ÖSSZEFOGLALÓ VIDEÓHa megtérek, örökké Téged foglak szolgálni! / Ifj. Csík Benedek, lelkészMár a temetésemet szerveztékGördítsd az Úrra a terheidet! | Derek Prince | 1983Minden gyermek jutalom! / Családi Nap (Hit Park, Agrosz)Úgy szolgáltak, hogy lehet ez az utolsó nap az életükben / Kiss Péter, a szeretetszolgálat lelkészeHit Híradó 2016. december - HISZ programok decemberben2. részlet Németh Sándor 2017. január 21-ei prédikációjából“Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (János 13:34)