Szatmári-sík - Templomok útján a Szamosháton
"Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!"
Vajon milyen lehet az a táj, amely olyan költőt ringatott, aki ilyen sorokat képes leírni? És nem csak Dsida Jenő, de Bakócz Tamás, Kölcsey Ferenc vagy éppen Károli Gáspár is itt született Szatmárban. És persze a magyar szabadság. Amit annyiszor próbáltak gúzsba kötni, de mindig leverte láncait. Aki az elszakított részek magyarjait kárhoztatja, jusson eszébe, hogy mi lenne ez a nemzet Szatmár szülöttei és szelleme nélkül. Mert az nem Csengersimánál ér véget. Átkel a trianoni határon, végigszárnyal a kuruc fájdalomtól bús Szamos menti síkon, át a Szamosháton, hogy a középkori templomok színfalain túl beköltözzön a máig ott élő magyarok szívébe is.
A Szamos mentén Csengersimáról indulunk. Nagygéc, és Szamosdara után átkelünk Vetésre, majd betérünk Szatmárnémetibe. A Szamos partján tovább haladva Szamoskrassóig megyünk. Aranyosmeggyes érintésével érkezünk Sárközre, majd Egri után Lázárit is felfűzzük, hogy végül Szárazbereken zárjuk szatmári kirándulásunkat.
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.
Видео Szatmári-sík - Templomok útján a Szamosháton канала Hazajáró

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Pádis 2. – Téli csillagtúrák BogateleprőlNagy-Fátra 2. - A Turóci-medencéből fel a mészkőszirtekreSzámvetés 4. – A mi KárpátokunkSzepesség – Branyiszkótól a Lőcsei-hegységigVerseci-hegység - és a Delibláti-homokpuszták népeHazajáró pillanatok - Felvidék - Pienin-hegységKeresztény-havas – Corona ékköveOrom-part 2. – A Tisza-mentén Magyarkanizsától MartonosigKraszna-havas 2. – és a Felső-Tisza-vidék koronavárosaiHazajáró pillanatok - Kárpátalja - Fagyalos hegységZagorje - és az Ivaneci-hegységK2 expedíció 2015 - Véget ért az expedícióFejér Lajos emlékéreLugosi-sík - Magyar telepesek a Temes és a Béga síkjánFelső-Vízmellék - Szászföldtől SzékelyföldigDomásai-dombság – A Tapolytól az OndaváigAlsó-Morva-Sík - A hegyen túl a nyugati gyepűnLokva-hegység - Népek kohója az Aldunai-hegyvidékenSzámvetés 10. – Műsorból mozgalomKőhalomszék – Magyar zárványok az Oltmelléki-dombvidékenGömör-Tornai-karszt 1. – Alsó-hegytől Felső-hegyig