Gyula Tv Híradó 2024. 05. 22.
Témák:
- Hamarosan átadják a Gyulai Várfürdő egyik legnagyobb beruházását, a megújult és kibővített főépületet. Kun Miklós 3Téma című műsorunkban beszélt arról is, hogy a következő nagy beruházás a Lovardában zajlik majd. Ott többek között egy könnyen megközelíthető pihenőteret alakítanak ki, valamint az új kerámialapokat helyeznek el, melyeken Gyula emblematikus épületei rajzolódnak ki.
- Harmadik alkalommal rendezte meg a Békés Vármegyei Kormányhivatal a Főzz és segíts! jótékonysági rendezvényt a várkertben. A programhoz csatlakozó intézmények és a pálinkafesztivál szervezői jóvoltából a Kádas György Alapítvány és a Hatodik Érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesület egy- egymillió forintos adományt vehetett át.
- Ütemterv szerint zajlik az egykori tervező iroda épületének felújítása Békéscsabán. Az elmúlt évtizedekben nem volt lehetőség az épületen nagyobb felújítást végezni, így annak energetikai állapota megkövetelte a korszerűsítést. A sajtótájékoztatót követően a közgyűlésen a rendőrség, a katasztrófavédelem, a polgárőrség és a honvédelem is beszámolt 2023-as tevékenységeiről.
- Három millió forintos keretre pályázhatnak Gyulán a társasházak. A pénzt a közös épületrészek korszerűsítésére fordíthatják.
Видео Gyula Tv Híradó 2024. 05. 22. канала Gyula Televízió

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Közel ezer diák a mezei futóversenyenA füstölés egyházi szerepeÖsszefoglaló - emberölés a Wesselényi utcában, GyulánA Ludwigsburgi Filharmonikusok az Erkel, és Bartók vegyeskar hangversenyeHeti két nap éjszakai wellness és szauna szeánsz a várfürdőbenÚj tűzoltóautót kapott GyulaGyula - Hódmezővásárhely 0-3Országos bajnok lett a gyulai futónőA Szénanáthás ló címmel jelent meg Nagy Natália legújabb verses mesekönyveA kábítószer és internetfüggőség is komoly társadalmi problémaMi történik az anyával és az újszülöttel a szülés után?Szeged-Grosics Akadémia - Szentlőrinc SE 0-1Víz alatti csoportos gyógytorna a Gyula VárfürdőbenHelyi rádió indult el GyulánA méz jótékony hatásaiSzeged-Grosics - Csákvár 6-0Húsvétvasárnapi ünnepi püspöki szentmise közvetítés a Szegedi Dómból - 2022.04.17.Termál FC - Szentlőrinc SE 3-1Kézjegy - Markó IstvánKemény volt a felkészülési időszak a Grosics AkadémiánHárom grosicsos fiatal az U15-ös válogatott keretben