Загрузка страницы

Deák Bill Gyula-Bill Kapitány Blues Cirkusza -Teljes album -HQ

A Bill kapitány blues cirkusza Deák Bill Gyula bluesénekes ötödik nagylemeze.
Deák Bill Gyula 1986-ban rögzített, de csak 1990-ben, független kiadásban megjelent, hányatott sorsú harmadik szólólemeze 2001-ig csak hanglemezen és magnókazettákon juthatott el a rajongókhoz, pedig a Bill kapitány blues című darab például szervesen beépült Deák Bill Gyula koncertműsorába is. A dalokat készítő Kormorán legénység a szöveges mondanivaló tekintetében előszeretettel nyúlt Bill élettörténetéhez, és szűkebb hazájához, Kőbányához. A zene döntően blues, a balladisztikus lassútól a rock gyökereit tápláló tempós boogie-ig, de a Kormorán munkásságát fémjelző folk is megjelenik a Kocsma blues-ban, vagy az Üvöltsön a szél című albumzáró dalban.
Az album ezen változatán a ma már klasszikusnak számító anyag digitálisan remasterizált változata mellett, a Bill Kapitány blues 1995-ös koncertfelvétele kapott helyet. A Bill Kapitány Blues Cirkusza, mely 30 év elteltével is bátran vállalható, friss, élettel teli anyag, mely végre az őt megillető körülmények között láthatott napvilágot.

1. Bill Kapitány blues 4:06
2. Romalány blues 4:11
3. Rekedten száll az ének 5:39
4. Kocsma blues 5:09
5. Halálos tánc 3:11
6. Fekete vonat blues 4:08
7. Bill Kapitány blues cirkusza 5:21
8. Elképesztő blues 3:44
9. A gyermekeim 4:49
10. Üvöltsön a szél 4:12
11. Bill Kapitány Blues I. [Koncertfelvétel] (Ami a 2001-ben újra kiadott lemezen bonus track.)

Közreműködő zenészek:

Deák Bill Gyula - ének
Jenei Szilveszter - gitár
Koltay Gergely - fuvola
Margit József - basszusgitár
Németh Gábor - dob
Deseő Csaba - hegedű[1]

1986.-2001 All Rights Reserved SME

Видео Deák Bill Gyula-Bill Kapitány Blues Cirkusza -Teljes album -HQ канала Pacsmagi
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
2 июля 2016 г. 15:54:54
00:48:41
Яндекс.Метрика