Загрузка страницы

Villamosok Miskolcon 2019 / Trams in Miskolc 2019

Miskolc villamosvonal-hálózata jelenleg két villamos viszonylatból áll, az 1-es (Tiszai pályaudvar–Felső-Majláth) és a 2-es (Tiszai pályaudvar–Vasgyár).
Az első villamos 1897. július 10-én indult meg, az akkor még a városhatáron kívül eső Tiszai pályaudvar és a Verestemplom között, a mai 1-es villamossal megegyező vonalon, egy vágányon (a színház előtti kitérőben tudta a két szerelvény kikerülni egymást).
A Vasgyár munkásai kérésére a Tiszai pályaudvar–Verestemplom villamosvonal folytatásaként kiépült a Verestemplom–Vasgyár vonal is, ez helyi érdekű vasútként kapott engedélyt, mivel Diósgyőr ekkor még Miskolctól különálló település volt; más járművekkel közlekedett és indulásakor még másik cég üzemeltette.
Legutóbb 2010–2012 közt került sor új villamossínek lefektetésére, amikor a Zöld Nyíl program keretén belül a villamospálya rekonstrukcióját követően Majláth városrészig meghosszabbították az 1-es villamos vonalát.
Adatok:
Üzemeltető: MVK Zrt.
Hálózat hossza: 18 km.
Vonalak száma: 2
Állomások száma: 24
Járművek: Škoda 26T, Tatra KT8D5, E1 és C3 pótkocsi (használt bécsi villamos)
Nyomtávolság: 1435 mm

Видео Villamosok Miskolcon 2019 / Trams in Miskolc 2019 канала S. Taurus
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
16 ноября 2019 г. 23:00:15
00:28:20
Яндекс.Метрика