Загрузка страницы

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 21.

Témák:

- Az Airbus csak a kezdet – a kormányzat a következő időszakban további iparfejlesztést tervez a térségben – mondta péntek este Gyulán Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter kiemelte, 2025-ben összeér az M44-es az M5-ös autópályával, 2026-ban pedig megkezdődhet a 47-es főút fejlesztése.

- A hétvégén minden a pálinkáról szólt Gyulán. A 24. Gyulai Pálinkafesztivál eseményei pénteken a nemzeti összetartozás pálinkájának összeöntésével, a látványos pálinka lovagrendek felvonulásával és az ünnepélyes megnyitóval indultak. A folytatásban szombaton a Brillante 2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjkiosztója és számos szórakoztató program várta az érdeklődőket vasárnap estével bezárólag.

- Ünnepi állománygyűlésen vehettek át elismerést a mentőszolgálat gyulai munkatársai. Ketten regionális igazgatói dicséretben részesültek, öten pedig kiemelt címet vehettek át.

- Immár harmadik alkalommal szervezi meg május 24. és 26. között a Háromváros Kerékpáros Fesztivált Gyula, Békéscsaba és Békés. A rendezvény egyik legnagyobb programja az az 58 kilométeres körtúra, melynek rajtja Gyulaváriban lesz.

Видео Gyula Tv Híradó 2024. 05. 21. канала Gyula Televízió
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
21 мая 2024 г. 23:15:01
00:24:49
Яндекс.Метрика