Загрузка...

Jogfosztó rendelkezések Csehszlovákiában - Rubicon-est

Edvard Beneš köztársasági elnök 1945 áprilisában hirdette ki az újjászülető Csehszlovákia első kormányát, amelynek céljait a Kassai Kormányprogramban rögzítették. Ez a dokumentum – amellett, hogy az állammal kapcsolatos alapkérdéseket tisztázta – célul tűzte ki a hárommilliós német, valamint a 650-700 ezer fős magyar közösségnek a felszámolását és ezáltal a homogén cseh–szlovák nemzetállam létrehozását.

A harmadik Csehszlovák Köztársaságban – törvényhozó testület hiányában – 1945. október 28-áig a Beneš és miniszterei által ellenjegyzett 143 köztársasági elnöki dekrétum, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei pótolták az országos, illetve a csak Szlovákia területén érvényes törvényeket. A kollektív bűn elve alapján a németek és magyarok csehszlovák állampolgárságának megvonásáról, valamint a kényszermunka-kötelezettségéről elnöki dekrétumok rendelkeztek, míg a szlovákiai magyarok vagyon- és jogfosztását 1945-ben a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei foganatosították.

- Miként alapozták meg jogilag a csehországi és részben a szlovákiai németek elűzését, kitelepítését, illetve a szlovákiai magyarok csehországi deportálását, a lakosságcserét és a reszlovakizációnak nevezett kényszerasszimilációt?
- Miért váltak a dekrétumok és a szlovák rendeletek máig kísértő történeti csontvázakká?
- Mi az oka, hogy több látványos és eredményes államközi megbékéléshez képest a magyar és szlovák emlékezetpolitika máig nem tudta békévé oldani 20. századi konfliktusainkat?

Fedezze fel a válaszokat videónkban!

Видео Jogfosztó rendelkezések Csehszlovákiában - Rubicon-est канала Rubicon Történelem
Яндекс.Метрика
Все заметки Новая заметка Страницу в заметки
Страницу в закладки Мои закладки
На информационно-развлекательном портале SALDA.WS применяются cookie-файлы. Нажимая кнопку Принять, вы подтверждаете свое согласие на их использование.
О CookiesНапомнить позжеПринять