Загрузка страницы

SZÁMÍTÁSOK ALAPJÁN 40 HOZZÁNK HASONLÓ ÉLET VAN CSAK A MI GALAXISUNKBAN ❗ || SOKKOLD AZ AGYAD #27

10.
Körülbelül 150 millió évvel ezelőtt, a plioszauruszok voltak a tápláléklánc csúcsán.
Tömegük megközelítette a 20 tonnát, fejük pedig egy krokodiléra emlékeztetett.

9.
Az európai unió hivatalosan is elfogadta az egyszer használatos műanyagok betiltását, így 2021-től az egyszer használatos evőeszközök, tányérok, és szívószálak forgalmazása is megszűnik.
A gyorsétteremláncoknak így elő kell majd állniuk egy alternatívával főleg úgy, hogy csak a Starbucksnál évente több mint 1 milliárd szívószál kerül felhasználásra.
Csak az egyesült államokban naponta 500 millió műanyag szívószálat dobnak ki a kukába, ami olyan sok hogy sorba rakva 2x is körbeérné a földet.
1950-es elterjedése óra körülbelül 8,3 milliárd tonna műanyagot gyártottak az emberek, valamint az évente gyártott műanyag súlya majdnem megegyezik az emberiség összsúlyával.

...

7.
Az amerikai tehetségkutató műsorban is feltűnő David Smith már több mint 5000 alkalommal lőtte ki magát ágyúkból, amivel beírta magát a Guinness rekordok könyvébe.

...

4.
A Balti-tenger mélyén egy tizenhetedik századi kereskedőhajót találtak, ami ráadásul jó állapotban is van az északi tengervíz konzerváló hatásának köszönhetően.
A vízfelszín alatt 85 méterrel találtak rá a 400 éves hajóra, amit a Balti-tenger alacsony sótartalma, hőmérséklete, illetve a teljes sötétség megóvott a bomlási folyamatoktól.
A hajót a 17. század környékén fejlesztették ki kereskedelmi célból, kialakításánál így elsődleges szempont volt a nagy rakodó tér.
A hajótest néhány gerendát leszámítva szinte teljesen ép maradt, egyedül az árbóc és a fedélzet sérült.
Gyártása idején igen gyakori volt ez a hajótípus, de manapság óriási ritkaságnak számít.

...

2.
Itt van a Hold mérete a Földhöz képest, majd a Föld a Napunkhoz viszonyítva. Tudósok a mi Napunknál 1300x nagyobb csilagot találtak, amit a HR 5171 névre kereszteltek.
A HR 5171 földtől való távolsága 11.740 fényév, mérete alapján pedig egyike a tíz legnagyobb ismert csillagnak.
Az égitest egy kettős rendszer tagja, amelyek egymástól olyan közel keringenek hogy anyagaik részben összeolvadnak.

1.
A Nottinhgami Egyetem csillagászainak sikerült egy olyan formulát megalkotniuk, amivel nagyon pontosan meg lehet becsülni a galaxisunkban létrejött idegen civilizációk számát.

Csak a mi galaxisunkban a csillagok száma valahol 100 és 400 milliárd körül mozog, és ezek a csillagok szinte kivétel nélkül legalább 1 bolygóval rendelkeznek.

Az emberéhez hasonló intelligens élet kialakulásához körülbelül négy milliárd év szükséges, és mindössze száz év kell ahhoz, hogy az adott faj egy technológiailag fejlett civilizációvá váljon.

Ezen kívül figyelembe vették a csillagok születésének körülményeit, hogy mennyire gyakoriak a Naphoz hasonló csillagok, és mekkora a valószínűsége annak, hogy egy adott csillag körüli lakható zónában vannak-e a Földhöz hasonló bolygók.

Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a galaxisunkban közel 40 intelligens fajnak kell léteznie.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért nem sikerült még kapcsolatba lépni más fajokkal?

A válasz valójában az Univerzum felfoghatatlanul hatalmas távolságaiban rejlik.

Csak vegyük alapul a Földhöz legközelebbi csillagot a nap után, ami a Proxima Centauri a maga 4.2 fényéves távolságával.
Ez a távolság azt jelenti, hogy ha képesek lennénk fénysebességgel utazni, akkor 4.2 évet venne igénybe az utazás.

Viszont jelenleg mi olyan szinten állunk, hogy az ember álltal készített leggyorsabb eszközöknek is több mint 70 ezer évbe telne eljutni ehhez a csillaghoz.

Csak úgy mellékesen megjegyzem hogy a legtávolabbi csillag amiről tudunk az Icarus, ami több mint 9 milliárd fényévre található tőlünk.

Ha a 4.2 fényévhez 70 ezer év kell, akkor bele se menjünk hogy mennyi időbe telne egy 9 milliárd fényévre található csillaghoz eljutni.

Írjátok meg egy kommentben, hogy szerintetek van e rajtunk kívül még fejlett civilizáció az univerzumban.

A válasz megírása előtt csak halkan megjegyezném, hogy az univerzumban több mint 2 trillió galaxis van még a miénken kívül, és minden egyes galaxisban több milliárd csillag és bolygó található.

SZÁMÍTÁSOK ALAPJÁN 40 HOZZÁNK HASONLÓ ÉLET VAN CSAK A MI GALAXISUNKBAN ❗ || SOKKOLD AZ AGYAD #27

Zene / Music:

The Sky is on fire - Ambient Music

0:00 Intro
0:10 Plioszauruszok
0:37 Az egyszer használatos műanyagok betiltása
1:45 Óriáscincér
2:04 Élő ágyúgolyóember
2:39 Whiskey minden születésnapra
3:24 A rovarok túlerőben vannak
4:12 400 éves hajót találtak
5:06 Michael Jordan S600 Coupéja
5:32 A Napnál 1300x nagyobb csillagot találtak
6:24 A földönkívüli élet létezése

top 5 magyar univerzum
top 5 magyar földönkívüli élet
top 5 magyar sokkold az agyad
top 5 magyar lenyűgöző tények

#top5magyar #univerzum #sokkoldazagyad

Видео SZÁMÍTÁSOK ALAPJÁN 40 HOZZÁNK HASONLÓ ÉLET VAN CSAK A MI GALAXISUNKBAN ❗ || SOKKOLD AZ AGYAD #27 канала [ TOP 5 ] MAGYAR
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
9 октября 2020 г. 22:04:08
00:08:35
Яндекс.Метрика