Загрузка страницы

Világtalálkozó- Kánya Kata és Lackfi János (rádióműsor)

Iratkozz fel a csatornámra: https://bit.ly/KadarkaiYouTube
kövess Facebookon: https://bit.ly/KadarkaiFB
Instán: https://bit.ly/KadarkaiInsta
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre

A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.

A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.

Lackfi János (születési neve: Oláh János; Budapest, 1971. május 18. –) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós.
Szülei Mezey Katalin és Oláh János.[1] Publikálása kezdetekor vette fel a Lackfi nevet, hogy apjával össze ne tévesszék.

1985–1989 között a Táncsics Mihály Gimnázium diákja, első publikációja ebben az időszakban, 1987-ben jelent meg. Az ELTE BTK magyar–francia szakán szerzett diplomát 1996-ban, majd az ELTE-n a Magyar Irodalomtörténet tanszéken doktorált. 1994-ben már a JPTE Francia Tanszékén tartott kurzust a belga irodalomról. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Francia Tanszékének adjunktusa (1996-tól), a kreatív írás program egyik vezető oktatója Vörös István mellett.

1999 óta a Nagyvilág című folyóirat, 2000-től a Dokk.hu internetes folyóirat egyik alapító szerkesztője. A Magyar Írószövetség és a JAK tagja, valamint a Magyar PEN Club titkára.

Irodalmi tevékenysége mellett fényképei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg. Párok című első önálló kiállítása Kaposvárott, Piliscsabán, majd Budapesten, az Írószövetség Klubjában volt látható.

Hat gyermek édesapja: Simon (1992), Margit (1995), Dorottya (1997), Johanna (1999), Ágnes (2002) és Julianna (2015). Felesége Bárdos Júlia művészettörténész, Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző unokája.[2]

Kedvelt költői Kosztolányi Dezső és Weöres Sándor.

Kánya Kata (Budapest, 1953. augusztus 11. –) színésznő, televíziós műsorvezető.

Főiskolás korában, 1975-ben már fellépett a Vígszínházban kezdte. A Színművészeti Főiskolán diplomázott, majd a Nemzeti Színházban szerepelt. Ezt követően 1991-ig a Thália Színház társulatának volt a tagja.

Fontosabb színházi szerepei
Marie-Madelaine (Salacrou: Túl tisztességes hölgy)
Zaripa (Ajtmatov: Évszázadnál hosszabb ez a nap)
Mira (Petrov: Szerelmem színház)
Azazello (Bulgakov: Mester és Margarita)
Sarah (Pinter: A szerető)
Ügyvéd (Verneul: Az ügyvéd és a férje)
Lucifer (Hacks: Ádám és Éva)
Nagy Katalin (Pelle János: Casanova)
Mária (Shakespeare: Lóvá tett lovagok)
Zelmányi Franciska (Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné)
Gizi Gézáné (Örkény István: Tóték)
Faustina (Lope de Vega: A magyarországi fenevad)
Tuzza, Croce lánya (Pirandello: Liolá és a lányok)
Jöjjön el egy kávéra hozzám (Talk show-ja a Thália Színházban)
Filmjei
Hidegrázás (1994)
Vadkacsavadászat (1988)
Szomszédok (filmsorozat, 1987)
Fahrschule (1986)
Kojak Budapesten (1980)
Kentaurok (1979)
Mesék az Ezeregyéjszakáról (1978)
Amerikai komédia (TV film, 1978)
Ki látott engem? (1977)
A kenguru (1976)
Árvácska (1976)
Az idők kezdetén (1975)
Petőfi '73 (1973)
Egy őrült éjszaka (1970)

forrás: wikipedia

Видео Világtalálkozó- Kánya Kata és Lackfi János (rádióműsor) канала Kadarkai Endre
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
2 ноября 2019 г. 22:21:57
00:52:04
Яндекс.Метрика