Загрузка страницы

Parisi udvar Budapest- felújitás után- luxuskivitelben

A Párizsi udvar egy historizáló stílusú lakó- és irodaház Budapest V. kerületében, a Ferenciek terén. Eredetileg a Belvárosi Takarékpénztár székháza volt. Ennek földszinti, belső része a Párizsi udvar, ami Budapest egyetlen, máig megmaradt 20. század eleji bevásárlóudvara.
Pollack Mihály tervei alapján Brudern József építtetett 1817-ben egy csodás épületet, amely hazánk első modern értelemben vett üzletháza volt.
Az építész a párizsi Passage des Panoramas mintájára alakította ki az üzletsort, a köznyelvben ezért terjedt el a Párisi-ház elnevezés.
Ám, ahogy mondani szokás, semmi sem tarthat örökké, a Brudern-házat a századfordulóhoz érve szinte teljesen elbontották. 1906-ban a telket a Belvárosi Takarékpénztár vásárolta meg, és itt épült fel új székháza.

Schmahl Henrik tervei alapján 1909 tavaszán kezdődött meg a nagyszabású építkezés, és jóval a tervezett határidő után, 1913-ban adták csak át az épületet. Az építész figyelembe vette a telken korábban állt Párisi-ház történelmét, így az épület földszintjén hasonló passzázst terveztek, és innentől hívták Párizsi udvarnak. Az első és a második szinten a Takarékpénztár irodái, a felsőbb emeleteken pedig bérlakások kaptak helyet.

Sokan a mai napig úgy hiszik, hogy kerámia burkolatú homlokzata a Zsolnay gyárból származik. Az igazság az, hogy csak egy kis részén láthatók a pécsi gyár által készített elemek, a többsége németországi beszállítóktól érkezett.

Bár a második világháborút meglepő módon szépen túlélte, az államosítást követő felújítási munkák során sokat csökkent régi fénye. 1960-ban egy időre az IBUSZ költözött az épületbe, de a bevásárló udvar tovább üzemelt. Ezt követően még két tatarozáson esett át a Párisi udvar, amelyek során tovább rombolták a díszítéseket – tették mindezt annak ellenére, hogy 1976-ban műemlékké nyilvánították. A rendszerváltás környékére gyakorlatilag a földszinti üzletek mindegyike bezárt, mivel a folyamatosan pusztuló belső tér senkit sem vonzott.
A rendszerváltás után
A rendszerváltás környékére a bevásárlóudvar már gyakorlatilag üresen állt, ami azóta sem változott. 2010-ben a tulajdonos V. kerületi önkormányzat pályázaton próbálta értékesíteni a déli Klotild palotával, valamint a Szent István tér 15. szám alatti épülettel egy csomagban, amit az SCD Group nyert meg. A cég végül az elhúzódó gazdasági válságra hivatkozva kitáncolt az üzletből.

2014 nyarán az önkormányzatnak sikerült értékesíteni a házat: a vevő 2,1 milliárd Ft-ért a Mellow Mood Group projektcége, a Párizs Property Kft. lett. A tervek szerint az épületet (a vételárat is beleértve) 12 milliárd forintos beruházással felújítják, benne ötcsillagos szállodát, valamint éttermeket, kávézókat, üzleteket, konferenciatermet és fitneszrészleget alakítanak ki. A tervezéssel az Archikon Kft.-t bízták meg 2015 februárjában, a kivitelező kiválasztására pedig 2015 nyarán került sor.[5] 2016 tavaszán megkezdték az épület teljes körű renoválását, a Petőfi Sándor utca átmenő forgalomtól való lezárása mellett, a Jégbüfét az utca páratlan oldalára költöztetve.

2019 nyarán befejeződött az épület felújítása.[6] Ünnepélyes megnyitójára – a külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében – november 29-én került sor.[7] A befektetők arab üzletemberek (Mellow Mood Group cégcsoport), a Párisi Udvar a Hyatt hotellánc szállodájaként működik.[

Видео Parisi udvar Budapest- felújitás után- luxuskivitelben канала odimix1
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
10 января 2020 г. 18:29:39
00:03:31
Яндекс.Метрика