Загрузка страницы

Országos Kéktúra: 13. rész - Bodajk - Zirc (70km)

1. nap:
Kisebb tervezési hibák miatt autóval mentünk Bodajkra és fél 11 körül indultunk. Levinek hiányzott ez a pecsét (mert a múltkor magam jöttem idáig), így ő pecsételt, aztán irány a Gaja-szurdok. Nagyon kis hangulatos útvonal és szinte végig nulla szintemelkedéssel, egyszerű is. Ősszel lehet az igazi, amikor már sárgulnak a levelek. Ez követően a fehérvárcsurgói pincéken keresztül elértük a víztározót, ahol ebédeltünk egy kicsit. A víztározó után nemsokkal egy kisebb fennsíkon találtuk magunkat, amin keresztül egészen Bakonykútig mentünk. Ide terveztem az első sátorhelyet, lévén többen ajánlották és közelben van közkút is, illetve nem utolsó sorban a híres becsületkasszás hűtő is itt van. A tulaj is kijött csekkolni minket, nagyon kedves és segítőkész volt. Csendes éjszaka volt, majdnem 10 órát aludtunk, ami rekord. :D

2. nap:
Másnap már reggeli közben elkezdett szemeregni, így gyorsan pakoltunk és pecsételtünk, aztán esernyőt fel! Aa Kisgyónig tartó szakasz tök hangulatos lett volna, csak az volt a gond, hogy d.u. 2-ig esőben mentünk, szembeszéllel, 9 fokban. Ügyes húzás volt otthonhagyni a széldzsekim is, úgyhogy kellően kedvetlenül baktattam. Az sem segített a dolgon, hogy a terepfutócipőm ronggyá ázott és pocsolyában tapicskoltam egész nap. Kisgyónon ebédeltünk és szerencsére közben elállt az eső is, így újult kedvvel indultunk meg a Hamuház, illetve Csőpuszta felé. Csőpusztán 4 kedves kismacska fogadott, amiket Levi meg is etetett, ezzel vegává téve szendvicseit. :D Pecsételés után Tésen találtunk egy büfét, ahol ettünk egy kicsit kiábrándító hamburgert (na de túra alatt kb. minden jól esik) és egy Unicum + kávé kombó után megindultunk a Gróf Széchenyi Zsigmond-kilátó felé. Gondoltam majd jó lesz odafent cowboy campelni, de akkora szél volt, hogy esélytelennek itéltem, így lent csaptuk fel a sátrakat. A lábam elég ramatyul nézett ki, hogy egész nap vizes cipőben mentem, másnap furán zsibbadt is a taplam. Ezt az "UL" dolgot át kell értékelnem kicsit... Az éjszaka itt is csendes volt, kivéve, hogy egész éjjel körben, minden irányból szarvasbőgés szólt.

3. nap:
Fél órával korábban keltünk, mint előző nap, ugyanis tudtuk, hogy reggelre vizes lesz minden, ami így is lett. Kis szárítás, törölgetés, vizes cipő felhúzása és pakolás után pikk-pakk Jásdon voltunk. Pecsételés, macskavideózás és irány a Római-fürdő szurdok. A szurdok nincs a kéken, de ha már ott voltunk, akkor menjünk amíg lehet, a végén úgyis víz van, majd visszajövünk. A szurdok maga baromi látványos és volt akkora szerencsénk, hogy nem folyt a vízesés a szárazság miatt. Egyrészt lesz miért visszajönni, hogy lássuk milyen amikor folyik a víz, másrészt viszont így megmásztuk a köveket és kitérő nélkül tudtuk folytatni az utunk. Bakonynánára természetesen akkor értünk, amikor pont nincs nyitva a kis vegyeskereskedés, így a maradék kajánkat ettük és pecsételés után újra bevetettük magunkat a sűrű erdőbe. Eléggé be van nőve a Bakonynána utáni szakasz és látványosnak se mondanám, ellenben valaki érezte a bugit és dühből végigfirkált minden vadászlest és dobozt politikai propagandával. :D Nagyesztergárt elérve jöhetett a nagy forgalmú aszfaltparty Zircig... csodálatos volt, ja nem. Zircen volt egy óránk a buszig vissza Bodajkra, így volt időnk szusszanni és kajálni is.

Ha tetszett, akkor dobjatok egy lájkot és légyszi iratkozzatok fel! ;)

Insta oldalam: https://instagram.com/molnarbarney

Cuccok:
Kamera: Panasonic Lumix S5 (https://bit.ly/2Ui04S9)
Objektív: Panasonic Lumix S 20-60mm f/3.5-5.6 (https://bit.ly/3kM3jvZ)
Mikrofon: Rode VideoMicro (http://bit.ly/39eCwj7)
Drón: DJI Mini 2 (https://bit.ly/3wZRgh3)

Zene:
Epidemic Sound (https://bit.ly/3gqa4ie)

Видео Országos Kéktúra: 13. rész - Bodajk - Zirc (70km) канала Barnabás Molnár
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
26 сентября 2021 г. 20:35:03
00:16:16
Яндекс.Метрика