Ocsovai Ferenc: Szüleim évfordulójára (porcelánlakodalom)

Ocsovai Ferenc Szüleim évfordulójára című verse a szerző előadásában.

Szüleim évfordulójára (porcelánlakodalom)

Tudom, hogy már korábban is kellett volna talán ilyenkor
írnom, ám az ihletet megzabolázni parancsszóra nem lehet.
Most viszont az alkalom, mint újszülött gyermek, szikraláng,
vagy mint váratlan szerelem, üstökösként hirtelen megérkezett,
és éppen ideje volt annak, hogy bár ezernyi őrtűzként fénylik
bennem millió és egy gondolat, végre éneket költsek rólatok.

Emlékszem mindenre. A Tájházra, arra a nyárra, kétezerkettőre.
Kis hatévesként én is ott ugráltam a lagziban, s most itt vagyok,
miután bejártuk ezt a felfoghatatlan utat, mint egy család,
mindannyian, ami kettőtök nélkül létre sohasem jött volna.

Húsz év! Ez nektek sem kevés, de nekem életem nagy része,
és most, mintha szememben mindegyik pillanat összefolyna,
úgy keringnek előttem az esztendők egy örökös násztáncban,
pedig ez még nem is az ezüstlakodalom; mégis szép és kerek
szám, amelyet ki-kimondva az ember ajka megremeg, hiszen
szerelmetek nélkül semmi sem lenne, és most én sem létezek.

Húsz év! Manapság valakinek ennek már a tizede is túl sok,
és úgy dereng fel a házasság, akár megmászhatatlan hegyfok,
pedig az idő nem a sziklatömb, hanem a szélsebes sasmadár,
amely fészkéből a magasba emelkedve a bérc csúcsára száll,
és az idő mindaz a sok évgyűrű, amely örökzöld fenyőfáját
díszíti fel hűségeteknek. Ilyen az, ha megtalálja méltó párját
valaki és kitart mellette ezer bajon át, amit előbb gyerekként,
majd serdülőként és fiatal felnőttként követtünk mindvégig,
és megtanultuk, hogy milyen is az, amikor egy férfi és nő
együtt marad, és ha a házasok rendületlen szeretetben élik
minden egyes órájukat, bármivel is kellett megbirkózniuk.

Otthont adtatok nekünk: ételt, jövőt, emlékeket és álmokat,
de a legfőbb az, hogy megkaptuk tőletek a hitet, a reményt,
hogy ez a boldogság egy napon talán minket is meglátogat,
és mi is ennyire szerencsések lehetünk majd. Nem mindig
értettük meg egymást, és talán ez nincs így még most sem,
de ettől még egy pillanatra sem felejtettem el: nem nőhetett
volna mesebeli óriáspaszullyá lelkem kertjében a babszem,
ha azt nem öntöztétek volna, bármi történt is, bármennyire
messzire is vetődtem el a nagyvilágban, és nincs az a vers,
amivel eléggé kifejezhetné háláját a ti olykor tékozló fiatok.

Ünnepeljetek ma hát, és csakis egymás egészségére igyatok,
hogy még legalább tízszer ennyi öröm repüljön majd fölénk,
és csak azt kívánom, hogy mindazok, akik akkor is ott voltak,
húsz éve, azok erre az évfordulóra most visszatérjenek közénk,
habár úgy érzem, még kérni sem kell, mert már velünk vannak:
titeket néznek, a kitartó hitveseket, és mind büszkén bólogatnak,
ahogy mi is arra tudunk csak gondolni, nem kell nagyobb csoda,
ha valaki szívét egy másiknak több, mint húsz évre adta már oda.

Húsz év! Hozzám mérve végtelen idő; a puszta teljesség maga,
amelyben a két élet számunkra mindig is egy volt: anya és apa,
férj és feleség, akik mint hullámzó tenger és napfényes partja,
mint vándor lovag és tőle álmában is elválaszthatatlan kardja,
úgy tartoznak össze és suhannak tovább a júliusi horizonton,
nem merengve többé semmi bánaton, félelmen vagy gondon,
mert ott vagytok egymásnak: ez minden, ez több, mint elég,
ám nektek még ennél is több van: frigyetek két gyümölcse,
akik mellettetek lesznek mindig, hogy gondoskodásotokat
fel mindkettejük őszinte, igaz, gyermeki hálával köszöntse!

Видео Ocsovai Ferenc: Szüleim évfordulójára (porcelánlakodalom) канала Ferenc Ocsovai