Загрузка страницы

Őszintén Szily Nórával : Czeizel Endre

Czeizel Endre (Budapest, 1935. április 3. -- ) orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora.
Tanulmányait a budapesti cisztercita gimnáziumban és a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte.
1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a Humángenetikai és Teratológiai Osztály munkatársa lett. Mellékállásban a János Kórházban dolgozott, 1973-ig mint a szülészeti osztály családtervezési tanácsadója, majd 1973-tól főorvosként vezette a humángenetikai és teratológiai laboratóriumot (1984-től osztályt). Ekkor lett a WHO központ igazgatója is.

1973 óta végez genetikai tanácsadást. 1984 után egy időben az ENSZ Egészségügyi Világszervezeténél (WHO) dolgozott. Kutatásai kiemelkedő témája az öröklődés, a genetikai ártalmak, a veleszületett adottságok vizsgálata, valamint az epidemiológia. Kiemelkedő szerepet vállalt a genetikai ismeretterjesztésben. Hat televíziós sorozat szerkesztő-műsorezetője volt. Ő alapította Budapest XIV. kerületében a Családtervezési Központot. Számos tudományos társaság tagja.

1996-98-ig a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója volt, innen ment nyugdíjba. Létrehozta a veleszületett rendellenességek országos nyilvántartását, bevezette a genetikai tanácsadás szervezett módszerét, elsőként írta le számos veleszületett rendellenesség előfordulási sajátosságait, kidolgozta az optimális családtervezési modellt. Ma is az egészségmegőrző és genetikai tanácsadás népszerűsítője.

1997-ben perbe fogták Gáti Mariann és társai magyar -- amerikai örökbefogadási bűnügyében és pénzbüntetéssel sújtották. Ügyéről könyvben is beszámolt.

Видео Őszintén Szily Nórával : Czeizel Endre канала Krisztián Budai
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
8 января 2011 г. 17:05:16
00:23:55
Яндекс.Метрика