Загрузка страницы

"Rühelltem a Fideszt és az SZDSZ-t" | Schiffer András | 1. rész

A nyilvánosság Schiffer Andrást az LMP vitatott ex-politikusaként tartja számon, a közélettel régebb óta aktívan foglalkozók pedig talán még TASZ-os jogvédőként is emlékeznek rá. Eddig azonban kevés szó esett arról, hogy Schiffer politikai, vagy ha úgy tetszik: mozgalmi pályája már a középiskolában elkezdődött és a rendszerváltás mozgalmas időszaka - amikor a fordulatok havonta, hetente történtek - és a '90-es évek ígérete egy ""új világról"" élénken élnek Schiffer elbeszéléseiben és maradandóan formálták politikai meggyőződését. A rendszerváltás eufóriájával járó ígéretek azonban kifulladtak, újra kellett tervezni, újratervezett Schiffer is - de ez már egy másik történet.

Schiffer Andrással több mint öt és fél órán keresztül beszélgettünk tartalmas és meglepő fordulatokkal teli életéről, ezért úgy döntöttünk, hogy az interjút két részben publikáljuk. Az első részben a családtól egészen a '90-es évek végéig követjük végig Schiffer politikai fejlődését, valamint a rendszerváltás korszakának viharos, váratlan, meglepő, de ma már talán egyértelműnek tűnő politikai változásait. A KISZ szétesésén keresztül bepillantást nyerhetünk a korszak fiatal, újbaloldali mozgalmi kezdeményezéseibe, „de, ami ennél is fontosabb, az a háttérben meghúzódó Gyurcsány szál” - csak hogy egy klasszikust idézzünk.
Tetszik az adás? Szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk és férj hozzá az extra tartalmakhoz is! https://www.patreon.com/partizanpolitika

Ha azonnal értesülnél a legfrissebb videóinkról, iratkozz fel a csatornánkra Youtube-on: https://bit.ly/35qa5gT
Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is: https://open.spotify.com/show/18YmaCQyMXaWVPu24eOSni
Kövess minket Instán! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo

Видео "Rühelltem a Fideszt és az SZDSZ-t" | Schiffer András | 1. rész канала Partizán
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
16 февраля 2021 г. 22:00:07
00:58:21
Другие видео канала
”Hazugság, amit a sajtó a '18-as választások kapcsán terjesztett rólam" |  Schiffer András | 2. rész”Hazugság, amit a sajtó a '18-as választások kapcsán terjesztett rólam" | Schiffer András | 2. részElőször szólal meg a férfi, akit kisgyerekként egy pap szexuálisan zaklatottElőször szólal meg a férfi, akit kisgyerekként egy pap szexuálisan zaklatott"Csernobil kapcsán van felelősségem a félretájékoztatásban" | interjú Barabás Jánossal"Csernobil kapcsán van felelősségem a félretájékoztatásban" | interjú Barabás Jánossal"Nálunk a Fideszben mindenki szabadon felvállalhatja szexuális orientációját" - Fürjes Balázs"Nálunk a Fideszben mindenki szabadon felvállalhatja szexuális orientációját" - Fürjes BalázsEx-jegybankelnök: "Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának vannak tényezői, amelyekkel egyetértek"Ex-jegybankelnök: "Az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának vannak tényezői, amelyekkel egyetértek"Harcosok Klubja - Puzsér Róbert és Toroczkai László vitája (vágatlan)Harcosok Klubja - Puzsér Róbert és Toroczkai László vitája (vágatlan)"Orgazmikus élmény volt a 2006-os tévéostrom" - Interjú Zagyva György Gyulával | PartizánPolitika"Orgazmikus élmény volt a 2006-os tévéostrom" - Interjú Zagyva György Gyulával | PartizánPolitikaMiért nincs életképes zöld párt Magyarországon? | Életútinterjú Lányi AndrássalMiért nincs életképes zöld párt Magyarországon? | Életútinterjú Lányi Andrással“Sosem játszottam a cigánygyereket!”  |  Interjú Gáspár Győzővel“Sosem játszottam a cigánygyereket!” | Interjú Gáspár GyőzővelnapiPartizán # 41 | "A DK nem akarja kannibalizálni az ellenzéket" - Vendégünk: Kálmán OlganapiPartizán # 41 | "A DK nem akarja kannibalizálni az ellenzéket" - Vendégünk: Kálmán OlgaJeszy: "A Tiborcz-jelenség nem az én ízlésem" | PartizánPOPJeszy: "A Tiborcz-jelenség nem az én ízlésem" | PartizánPOPaz Orbán-család ismeretlen története | első rész | PartizánINFOaz Orbán-család ismeretlen története | első rész | PartizánINFO"Ököllel ütött egy színészt, hogy elérje a kívánt hatást" - interjú Molnár Áronnal"Ököllel ütött egy színészt, hogy elérje a kívánt hatást" - interjú Molnár Áronnal"Schmidt Mária üzengetett, hogy felmossa velem az Indexet" | Bodolai László az Index bekebelezéséről"Schmidt Mária üzengetett, hogy felmossa velem az Indexet" | Bodolai László az Index bekebelezésérőlÖt a bepalizott Kósa Lajosról, Karácsony szabadságharcáról, Hadházy elásásáról és a turulemlékműrőlÖt a bepalizott Kósa Lajosról, Karácsony szabadságharcáról, Hadházy elásásáról és a turulemlékműrőlKicsoda Soros György?Kicsoda Soros György?napiPartizán #43 | Kicsoda Müller Cecília?napiPartizán #43 | Kicsoda Müller Cecília?FIX TV | Elhallgatott történelem - Kína miért került fölénybe a nyugattal szemben? | 2021.02.18.FIX TV | Elhallgatott történelem - Kína miért került fölénybe a nyugattal szemben? | 2021.02.18.Verebes: Az a színésznő, aki obszcén a színpadon, az egy jobbágy | PartizánPOPVerebes: Az a színésznő, aki obszcén a színpadon, az egy jobbágy | PartizánPOPHogy jutottunk ide? | Gergely, Uj, Veiszer a magyar sajtó 2010 utáni kihívásairólHogy jutottunk ide? | Gergely, Uj, Veiszer a magyar sajtó 2010 utáni kihívásairól
Яндекс.Метрика