Zarándi-hegység 1. - A Fehér-Köröstől a Marosig
Az alföldi rónaság délkeleti szegletén hirtelen emelkedik ki az a hegyvidék, mely az ország szívéből érkező utazónak figyelmét már messziről magára vonja. Nem csak ama sajátságával, hogy elég meredek oldalaival közvetlenül a síkságból merül fel, de még inkább avval a barátságos képpel, melyet a feléje közelgő felé tár, e hegyvidék egyik legszebb pontját adja annak a hegykoszorúnak, mely a Nagy Magyar síkságot körülveszi. Ez a Bihar hegységnek ahhoz a kiágazásához tartozik, mely legtovább nyúlik ki az Alföldre és mely helyi névül a Hegyes-Drocsa nevet viseli.
Így jellemezte a hegység első feltérképezője és leírója, Lóczy Lajos geológus az Árpád-korban még Makra-hegységnek nevezett Zarándi-hegység vonulatát. A Fehér-Körös és a Maros ölelte középhegység valódi átmenetet, kaput képez az Aradi-sík és Erdély, az Alföld és az Erdélyi-szigethegység között. Elsőként nyugati részét, az Aradi-hegyaljából kinövő Hegyes tömbjét szeljük át, mielőtt a Maros völgyének történelmi helyszíneit meglátogatnánk.
Pankotáról indulunk, a Magyarádi szőlőhegy, majd a Feltóti víztározó érintésével kúszunk fel a Debela Goráig. Megmásszuk a Hegyes-csúcsát, majd a gerincen a Kaszoja túracentrumra ereszkedünk. A Kalodva-völgyén átkelve érjük el a Maros völgyi Lippát, majd Máriaradna után Solymos várába emelkedünk, ahonnan legközelebb tovább indulunk a Sólyom tömbjére.
A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.
Видео Zarándi-hegység 1. - A Fehér-Köröstől a Marosig канала Hazajáró

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Pádis 2. – Téli csillagtúrák BogateleprőlNagy-Fátra 2. - A Turóci-medencéből fel a mészkőszirtekreSzámvetés 4. – A mi KárpátokunkSzepesség – Branyiszkótól a Lőcsei-hegységigVerseci-hegység - és a Delibláti-homokpuszták népeHazajáró pillanatok - Felvidék - Pienin-hegységKeresztény-havas – Corona ékköveOrom-part 2. – A Tisza-mentén Magyarkanizsától MartonosigMolnár Sándor emlékéreKraszna-havas 2. – és a Felső-Tisza-vidék koronavárosaiZagorje - és az Ivaneci-hegységK2 expedíció 2015 - Véget ért az expedícióFejér Lajos emlékéreLugosi-sík - Magyar telepesek a Temes és a Béga síkjánMiavai-dombság - Átmenetek a nyugati gyepűvidékenFelső-Vízmellék - Szászföldtől SzékelyföldigDomásai-dombság – A Tapolytól az OndaváigAlsó-Morva-Sík - A hegyen túl a nyugati gyepűnLokva-hegység - Népek kohója az Aldunai-hegyvidékenAlmás-Egregyi-medence - Hídfő Szilágyság és Kalotaszeg közöttKőhalomszék – Magyar zárványok az Oltmelléki-dombvidéken