Загрузка страницы

A helyes konfliktuskezelés, mint a fejlődés lehetősége - Barnai Roberto, Jakab István

Ahogy az egész világ, úgy az emberek élete is hemzseg a konfliktusoktól. Ezeket a legkülönfélébb módon éljük meg, számos esetben pedig még saját magunk számára is teljesen érthetetlen, hogy miért reagáltunk egy adott helyzetre, úgy, ahogy az történt.

Vannak olyan konfliktusok, amelyeknek rendkívül nagy jelentőséget tanúsítunk, pedig nem is kellene velük foglalkozni, ugyanakkor a komolyabb, már biológiai szervi elváltozásokat okozókat és tüneteket produkálókat teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Erősen benne vagyunk tehát a konfliktusaink csapdájában.

Míg a konfliktusok természetének megértése jelentősen megkönnyítheti és leegyszerűsítheti az életünket, addig a csapdájában vergődve akár elmebajt, értelmi szint csökkenést és lebutulást is elszenvedhetünk.

Hogyan tud segíteni nekünk a Biologika felismerni és eligazodni a konfliktusaink fergetegében? Mit kezdjünk a beprogramozódott érzékenységeinkkel?

Barnai Roberto és Jakab István beszélgetése.

Видео A helyes konfliktuskezelés, mint a fejlődés lehetősége - Barnai Roberto, Jakab István канала VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
22 марта 2018 г. 21:44:10
00:34:08
Другие видео канала
Mitől kérgesedik a szív? -  Barnai Roberto, Jakab IstvánMitől kérgesedik a szív? - Barnai Roberto, Jakab IstvánÖröklött konfliktusok, öröklött betegségeink - Barnai Roberto, Jakab IstvánÖröklött konfliktusok, öröklött betegségeink - Barnai Roberto, Jakab IstvánMit árul el az arcunk, a bőrünk, a bélrendszerünkről? - Dr. Béky László, Jakab IstvánMit árul el az arcunk, a bőrünk, a bélrendszerünkről? - Dr. Béky László, Jakab IstvánHogyan tud elszállni minden gondod? Mi az a Wingwave? - Szabó Ágnes, Jakab IstvánHogyan tud elszállni minden gondod? Mi az a Wingwave? - Szabó Ágnes, Jakab IstvánMit fogunk enni, ha fennakadások lesznek az ellátásunkban? - Rácz Lehel, Jakab IstvánMit fogunk enni, ha fennakadások lesznek az ellátásunkban? - Rácz Lehel, Jakab IstvánÖnkonzultáció biologikusan, konfliktus feltáró kérdések önmagunkhoz - FB21 (biologika, szerv atlasz)Önkonzultáció biologikusan, konfliktus feltáró kérdések önmagunkhoz - FB21 (biologika, szerv atlasz)Széndioxid kontra szabadenergia - Dr. Egely György, Jakab IstvánSzéndioxid kontra szabadenergia - Dr. Egely György, Jakab IstvánValóban pszichiátriai betegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? - Dobos János, Bene KoppányValóban pszichiátriai betegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? - Dobos János, Bene KoppányTóth Heidi Hesse: Gyógyulás a gyógynövények és a természet erejével a lélek kapcsolatán keresztülTóth Heidi Hesse: Gyógyulás a gyógynövények és a természet erejével a lélek kapcsolatán keresztülGéczy Gábor - Egekbe és feljebb - II. VNTV FesztiválGéczy Gábor - Egekbe és feljebb - II. VNTV FesztiválA konfliktus alattomos energiavámpír - Balogh Csilla, Horányi ÁgnesA konfliktus alattomos energiavámpír - Balogh Csilla, Horányi ÁgnesMegváltozott a beteg, a betegség, az orvosnak is meg kell változniaMegváltozott a beteg, a betegség, az orvosnak is meg kell változniaDrága lesz a hallgatásod ára! - Jakab István monológjaDrága lesz a hallgatásod ára! - Jakab István monológjaAmitől a bélflóra virágzik - Hatvani Galina, Jakab IstvánAmitől a bélflóra virágzik - Hatvani Galina, Jakab IstvánHogyan ismerhetők fel a gyógyíthatatlan pszichopaták? - Barnai Roberto, Jakab IstvánHogyan ismerhetők fel a gyógyíthatatlan pszichopaták? - Barnai Roberto, Jakab IstvánBiologika, új medicina, és az öt biológiai természettörvény (alapismeretek előadás)Biologika, új medicina, és az öt biológiai természettörvény (alapismeretek előadás)A konfliktuskezelés zsákutcái – így keveredj ki belőlük | Y Generáció DiákmunkaA konfliktuskezelés zsákutcái – így keveredj ki belőlük | Y Generáció DiákmunkaMiről ismerhetők fel a pszichopata, szociopata, antiszociális emberek? (biologika, vntv)Miről ismerhetők fel a pszichopata, szociopata, antiszociális emberek? (biologika, vntv)Vérnyomásom mondd meg nékem, mitől feszül a lelkem? - Barnai Roberto, Jakab IstvánVérnyomásom mondd meg nékem, mitől feszül a lelkem? - Barnai Roberto, Jakab IstvánA megbetegedést beindító biológiai konfliktusról, példák influenza, herpesz (biologika, ujmedicina)A megbetegedést beindító biológiai konfliktusról, példák influenza, herpesz (biologika, ujmedicina)
Яндекс.Метрика