(dez)Információs társadalom - az információ torzulása | Szilárd Dr. Jaskó | TEDxNagykanizsa
Dr. Jaskó SZilárd előadása az információ torzulásáról a fake news-ról és arról, hogy mit kell tennünk a jövőben, hogy elkerülhessük azt, hogy félrevezessenek minket. Az előadás a mesterséges intelligencia szerepét is taglalja. Dr. Jaskó Szilárd, okleveles mérnökinformatikus, aki eddigi pályafutása során számos fejlesztési és kutatási tevékenységben szerzett tapasztalatot. A felgyülemlő szakmai tapasztalatokat örömmel adja tovább az egyetem hallgatóságának.
PhD fokozatát a Pannon Egyetem Informatikai Tudományok Doktori Iskolában védte meg 2012-ben a szenzor hálózatok, formális nyelvek és a self-adaptív intelligens rendszerek témakörében.
2003 óta dolgozik a Pannon Egyetem nagykanizsai egyetemi centrumában, ahol 2018-tól az Alkalmazott Informatikai Tanszék vezetője. Több közösségi, szakmai és tehetséggondozó program létrehozása fűződik a nevéhez.
Fontos célnak tekinti, hogy népszerűsítse az informatikát és a benne rejlő lehetőségeket.
Oktatóként törekszik arra, hogy olyan tudást adjon át, amellyel diákjai versenyképesek lesznek és arra a legbüszkébb, ha valamelyik diákja túlnő rajta.
Tudósként látja, hogy a technológiai fejlődés nagy lehetőség az emberiség számára, amely bölcsen és felelősségteljesen használva megoldást jelenthet fajunk hosszútávú fennmaradására, de felelőtlen magatartás mellett gyorsan az emberiség vesztét is okozhatja, ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy az egyén és különböző társadalmi csoportok szintjén is minél több ember értse meg a világunk fontosabb működési mechanizmusait és ezen belül a saját felelősségét.
Magánemberként a személyes emberi kapcsolatokat tartja a legfontosabbnak, amelyek közül a családjával eltöltött időt éli meg a legértékesebbnek. This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at https://www.ted.com/tedx
Видео (dez)Információs társadalom - az információ torzulása | Szilárd Dr. Jaskó | TEDxNagykanizsa канала TEDx Talks

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
How to Have a Good Conversation | Celeste Headlee | TEDxCreativeCoastDomatesler Acele Etmez! | Müfit Can Saçıntı | TEDxBursaHope invites | Tsutomu Uematsu | TEDxSapporoMaster Shi Heng Yi – 5 hindrances to self-mastery | Shi Heng YI | TEDxVitoshaLife is easy. Why do we make it so hard? | Jon Jandai | TEDxDoiSuthepTEDxOrangeCoast - Daniel Amen - Change Your Brain, Change Your LifeMy philosophy for a happy life | Sam Berns | TEDxMidAtlanticEngelleri Avantaja Cevirin: Betul Mardin at TEDxAnkaraCitadelWhat makes you special? | Mariana Atencio | TEDxUniversityofNevadaIgazság mint terápia | Kata Tisza | TEDxLibertyBridgeWomenAfter watching this, your brain will not be the same | Lara Boyd | TEDxVancouverLearning a language? Speak it like you’re playing a video game | Marianna Pascal | TEDxPenangRoadSen Değiş, Dünyan Değişsin | Hale Caneroğlu | TEDxHisarSchool7 Ways to Make a Conversation With Anyone | Malavika Varadan | TEDxBITSPilaniDubaiThe first 20 hours -- how to learn anything | Josh Kaufman | TEDxCSUHow to triple your memory by using this trick | Ricardo Lieuw On | TEDxHaarlemThe skill of self confidence | Dr. Ivan Joseph | TEDxRyersonUWhy comfort will ruin your life | Bill Eckstrom | TEDxUniversityofNevadaİtiraz Et, Hayal Kur, İlerle! | Selçuk R. Şirin | TEDxIstanbul