Загрузка страницы

BMW Bike Maraton 2016 versenyzői információk

BMW Bike Maraton 2016 – versenyzői eligazítás

Regisztráció
A verseny regisztrációja 2016. július 15-én 10:00-kor kezdődik a rajt helyszínén (BMW Motorrad Leier szalon: Győr, Szauter Ferenc utca 9). A regisztrációra az egyénileg nevezett versenyzőknek már csapatként kell érkezniük, és közösen regisztrálni. Ez csak akkor lehetséges, ha a csapat valamennyi tagja jelen van a helyszínen! Fontos, hogy aki az éjszakai szálláson levő három ágyas szobákat csak két fővel szeretné használni (csak a párok!), az ezt már itt szíveskedjen jelezni. A rajtsorrendet a regisztráció sorrendje határozza meg.

A verseny lebonyolítása
A rajt előtt a versenyzők megkapják az aznapi teljes itinert és az első szakaszra vonatkozó információkat. A további szakaszok információs lapját az etapok elején a pontőr adja át a csapatvezetőnek. Az itiner alapján kell eltévedés nélkül végigmotorozni a megadott útvonalon. Minden szakasz elején ellenőrizzük a regisztrációkor megjelölt csapatvezető motor kilométerórájának az állást, az e szerint megtett távolságot korrigáljuk az előre megadott szorzóval, így jön ki a pontosan megtett táv. Ez valamennyi etap során hibapontokat eredményezhet. Az összekötő szakaszokon egy tág tartományban megadott átlagsebességen belül kell maradni, mert ha ezen kívül esnek, a pontőrt még- vagy már nem találhatják a helyszínen. A speciál szakaszokon a megadott átlagot pontosan kell tartani, de ezt biztosan a megadott távolság után fogjuk csak ellenőrizni (ez biztosan több mint a szakasz fele). A szakaszok végén megadjuk a legnagyobb pihenőidőt – ha ennél többet tart egy csapat, a pontőr automatikusan kilépteti az ellenőrző pontról. Mindennek az a célja, hogy lehetőség szerint a mezőny minden motorja még világosban elérje a célt, amely Szombathelyen az Ady Endre tér 3 alatti kollégium. Itt meleg vacsora és szállás vár mindenkit. Szombaton 7:00-kor rajtol az első csapat – aki nem jelenik meg a rajtnál, annak automatikusan elindul az ideje! A szombati menet rendje megegyezik a péntekivel, a cél ekkor is ugyanaz marad.

ITINER
A rajzos ábrák alapján kell irányt váltani, ellenkező esetben a főútvonalon kell haladni. A főútvonalakon az irányváltással nem járó információk (lámpa, kereszteződés ahol elsőbbséged van, vasúti átjáró, országhatár) nincsenek feltüntetve. Fontos, hogy Ausztriában a nagyon keskeny vidéki utakon az elsőbbséggel rendelkező út sokszor nincs kitáblázva, tehát a környezet alapján kell logikusan felismerni, hogy melyik a „főút”. FONTOS: az egyes utasítások közötti távolság lehet 10 méter, de 50 km is! A kérdőjeles feladatoknál a csapatvezető motor megáll, a csapattárs(ak) megkeresik a helyes utat (a kérdésre a válasz minden esetben 1 kilométeren belül van!), erre kell a csapatnak tovább haladnia. Minden szükséges információ a kék mezőkben található. Minden apróságra nagyok kell figyelni!

Pontőrök
Az útvonal mellett helyezkednek el autóval vagy motorral. A járművükre minden esetben kihelyeznek egy olyan láthatósági mellényt, amilyet a versenyzők is viselnek, így könnyen beazonosíthatók. A csapatoknak más dolga nincs, mint megállni náluk, bediktálni a megfelelő kilométeróra-állást, azt az érkezési idővel együtt ellenőrizni az adatlapon és egy aláírással hitelesíteni – illetve átvenni a következő szakasz információs lapját.

A verseny értékelése
Valamennyi szakaszon a leolvasott kilométeróra-állások alapján számított és korrigált táv és az előzetesen regisztrált etalon távolság eltérése kilométerenként 1-1 hibapontot eredményez. A speciál szakaszokon az érkezési idő és a valós megtett távolság alapján számított átlagsebesség eltérése az előzetesen megadottól szintén hibapontokat eredményez: késés esetén kilométer/óránként 2, korai érkezés esetén 10 pontot. Amennyiben egy csapat az etap során észleli a pontőrt és annak látótávolságában félreáll, a pontőrnek kötelessége odaérkezettként feljegyezni a csapatot. Amennyiben a csapat rossz irányból érkezik a pontőrhöz, az átlagsebességtől és a távolságtól való eltérésen felül további 10 hibapontot kap. Amennyiben egy csapat kihagy egy ellenőrzési pontot, 50 hibapontot kap. A versenyt az a csapat nyeri, amely a táv során a legkevesebb hibapontot szerzi meg. ROHANNI NEM ÉRDEMES!!!

A verseny feladása
Amennyiben a csapatvezető motor kénytelen feladni a versenyt, az a csapat kiesését is magával vonja. Ha egy három motorból álló csapatból az egyik nem csapatvezető, akkor a másik két motor folytathatja a versenyt. FONTOS: minden nagyobb késést, kiesést a lehető leggyorsabban jelezni kell az információs lapon megadott telefonszámon elsődlegesen Marjai Péternek, hogy a szervezők tudjanak róla!

Részletes versenyszabályzat: http://www.bikemaraton.hu/wp-content/uploads/2015/03/Versenyszabalyzat_BM_2016.pdf

Видео BMW Bike Maraton 2016 versenyzői információk канала onroad
Показать
Комментарии отсутствуют
Введите заголовок:

Введите адрес ссылки:

Введите адрес видео с YouTube:

Зарегистрируйтесь или войдите с
Информация о видео
12 июля 2016 г. 22:44:49
00:08:11
Яндекс.Метрика