KOZMIKUS ÉDENKERT - Az emberiség tényleg a Marsról származik?
A hozzánk legközelebbi kőzetbolygó a Mars, amelyről sokan úgy hiszik, hogy az valamikor lakható volt és ebből következően ott létezett egy komplett civilizáció. Aztán történt valami… Nem tudjuk, hogy mikor, talán évmilliókkal, avagy évmilliárdokkal ezelőtt, de a katasztrófa az egész planétát érintette. A teljes civilizáció megsemmisült. Ennek kósza maradványait vélik felfedezni azok az „anomália-kutatók”, akik elsősorban a Mars felszínéről készített fotókat, videókat tanulmányozzák, nem minden érdemi eredmény nélkül. Nem csak ezek alapján okkal gyanítható, hogy a Mars réges-régen egy értelmes faj otthona lehetett, hanem régi mítoszok, elbeszélések is utalnak erre. A vörös bolygó a jelek szerint ismét az érdeklődés középpontjába került, hiszen több vállalkozás, űrügynökség jelezte, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy mielőbb embereket küldjenek oda. Ők lesznek az első emberi marslakók? Nos, még ez sem biztos… Hiszen ismerünk történeteket titkos Mars-bázisokról, sőt, arról, hogy az idegenek még mindig ott vannak, akik esetleg a mi távoli rokonaink. Vagyis meglehet, hogy mi az ő leszármazottjaik vagyunk!
Műsorvezető: Dombóvári Gábor 🧑🎤
Szerkesztő-műsorvezető: Szűcs Róbert 😎
2024. június 21-én megismételjük a 2018. július 13-i, FÖLDI ŰRUTAZÁS című műsorunkat, amiben azt vizsgáltuk meg, hogy tényleg járt-e ember a Holdon, vagy mindent, amit láttunk csak egy stúdióban vettek fel….
ÚJ ADÁSSAL 2024. június 28-án jelentkezünk, az EGY ÁGYBAN EGY FÖLDÖNKÍVÜLIVEL című műsorunkban azt mutatjuk be, hogy a kozmikus szerelem nem ismer határokat…
Kérjük, hogy havi egy Hihetetlen Magazin lapszám, avagy Hihetetlen Különszám vásárlásával támogassa műsorunkat, mert csak addig tudunk újabb és újabb adásokkal jelentkezni, amíg a Hihetetlen Magazin képes fennmaradni. Jelen helyzetben erősen kérdéses, hogy akár már 2025 január elején megjelenhet lapunk, így sajnos annak megszűnésével egyidőben kénytelenek leszünk a YouTube-csatornánkat is bezárni. Támogatásukat köszönjük!
📧 Hihetetlen Magazin szerkesztőségi e-mail cím: hihetetlen.magazin@t-online.hu
📣 A Hihetetlen Magazin legújabb, JÚNIUSI lapszáma és AZ ANUNNAKIK ARANYA című KÜLÖNSZÁMUNK országszerte kapható az újságárusoknál, a szupermarketekben és az üzemanyagtöltő állomásokon.
Видео KOZMIKUS ÉDENKERT - Az emberiség tényleg a Marsról származik? канала Hihetetlen Magazin

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Florida továbbra is szabad marad!Hihetetlen jóslat 2018-ból!A SÁTÁN ÚJ VILÁGRENDJE – Az elhitetés koraHOGYAN URALJUK 8 MILLIÁRD EMBER ÉLETÉT?... - A Világ igazi urai 2.ILLUMINÁTUS ÖSSZEESKÜVÉS II. – Világkormány és világdiktatúraSZUPERGAZDAGOK ÖSSZEESKÜVÉSE - A háttérhatalom szürke eminenciásaiMA ESTE 21:00-KOR HIHETETLEN PREMIER A HATOSCSATORNÁN!A FRIGYLÁDA ÖRZŐJE – A NAGY PIRAMIS LEGDÖBBENETESEBB TITKA(PÉNZ)TEREMTÉS – SEMMIBŐL VALAMIT… 1. RÉSZISTEN NEVÉBEN?... - Cenzúrázott SzentírásAZ EMBERISÉG BÖLCSŐJE - KERESSÜK AZ ÉDENKERTETMINDEN HÉTEN HIHETETLEN MAGAZIN A HATOSCSATORNÁN!KOZMIKUS TESTVÉREINKCOVID-ÖSSZEESKÜVÉS - A WHO VILÁGURALMI TERVEIEGYSZER A GLOBÁLIS PÉNZÜGYI LUFI KIPUKKAD... – S akkor az egész világ csődbe megy!A FACEBOOK-CSAPDA - Csak egy árucikk vagy!SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNYMEGVEZETETT EMBERISÉG - Menekülés a valóság előlVILÁGRENDEK HÁBORÚJA - Állítsuk meg ezeket az őrülteket!ARMAGEDDON - Egy lépésnyire a világvégétől