Déri Andrást kérdezi Syporca Whandal – L1-est(ek) IZP módra 2021
Az L1 Egyesület a 2021-es évben új formában rendezi meg az „L1-est(ek)” névre keresztelt rendezvénysorozatát
L1-est(ek) IZP módra
2021. Október 12 – 13. 18.30
A 2021-es év különleges, mert a már megkezdett „L1-est(ek)” előadóinak körét az L1 Egyesület bővíti az NKA Imre Zoltán Program támogatásával annak célcsoportját jelentő fiatal és pályakezdő alkotók produkcióival. Különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a művészeknek mentorálásban is segítsenek, valamint online és offline interjú-sorozattal a nézőknek és egymásnak is bemutatják az alkotókat.
Míg a júniusi kiadást az online térbe helyezték, MOST ÉLŐBEN LÁTHATUNK TOVÁBBI ELŐADÁSOKAT. Az egyesület munkatársai remélik, hogy ilyen formán az estek nézőinek sikerül egy izgalmas és színes csokrot átnyújtani.
Tartsanak velünk, válasszanak a művészek által meghatározott jegyek közül és kapcsolódjanak be az eseményekbe, amit ismét a Bakelit Multi Art Center fogadott be.
Jegyváltási lehetőség: https://bakelitstudio.jegy.hu
FB-esemény: https://www.facebook.com/events/257923706213473
Program:
Október 12. Kedd 18.30-tól indul a program a kulTÚRA – irány a gyár! eseménnyel
Ellenbacher Ádám: Belső térkép kiállítás – L2 terem/palackpult
Veres Flóra: Sosem voltam még ennyi se – Hangár
Dömötör Judit: CHNGNG – Stúdió színház
Október 13. Szerda 18.30-tól indul a program a kulTÚRA – irány a gyár! eseménnyel
Syporca Whandal: Paenitentia – Tetőterem
Kovács István: Ikarusztik – Hangár
Déri András: Mysterium Cosmographicum – Stúdió színház
Kovács Emese: intosomnia – L1 terem
Az L1 Egyesület igyekezett olyan előadásokat meghívni, ahol az alkotó a független kortárs tánc stílusból érkezve alkot, és társművészeteket hív a produkció megvalósításához (mert az egyesület is elkötelezetten vallja a társművészetekkel való együttműködést, s egyben az összművészetiséget). Ezen kívül olyan produkciókat mutatnak be, ami már a korábbi években debütált, de még nem teljes vagy időközben változtatásokkal újragondolt darabok; vagy akár majd csak az idei évben bemutatásra kerülő munkák. Minden esetben olyan előadásokat hívtak meg, amiknek szükségük van támogató közegre és megjelenési lehetőségre.
Az adott estek alkalmával a már L1-művészek munkáit kiegészítik a nem L1-művészek munkájával. Így egy szakmai közegbe ágyazva jelennek meg az alkotások.
Az L1 Egyesület szervezői támaszkodnak a közel 20 éves fesztivál-szervező tapasztalatukra; az elmúlt években sikeresen megrendezett „L1-est(ek)” sorozat eredményeire. Ezen kívül Ladjánszki Márta alkotói, előadói és pedagógiai tapasztalatait felhasználva szakmai (egyfajta mentori) segítséget nyújt azon darabok alkotóinak, akik még „küzdenek” a bemutatójuk óta felmerült kérdésekkel, és konzultációra van szükségük. Továbbá nem hagyják magukra sem a nézőket, sem a megjelenő előadókat. Bekapcsolják a meghívott művészeket azokba az estekbe is, ahol nem előadással vannak jelen, ezzel serkentik az egymásra figyelést és a szakmai közeg jelenlétét. Beszélgetések, interjúk formájában online és offline portrésorozat keretében ismertetik meg az érdeklődőket a kiválasztott művészekkel és alkotásaikkal.
Az L1 Egyesület hosszú távú partner-helyszíne, a Bakelit Multi Art Center fogadja be a rendezvényt.
Mi az ún. Imre Zoltán Program?
2017 elején került először kiírásra az NKA Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első felhívása kifejezetten pályakezdő táncművészek, előadóművészek, alkotók számára. A program célja lehetőséget biztosítani az ifjú művészeknek a bemutatkozáshoz és segíteni a pályakezdésüket.
Az L1-est(ek) IZP módra
Fő szervezője: L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület
Művészeti vezető, program-kurátor, házigazda: Ladjánszki Márta (L1-tag)
Fordítás: Varga Zsolt (L1-tag)
Kiadványszerkesztés, grafika: Korolovszky Anna
Portrék és kollázs-képek: Syporca Whandal (L1-tag)
Bemutatkozó interjúk: –odorik–
Fő dokumentáció: Lajti Balázs, Kovács István (L1-tag)
Sajtókapcsolat: Naszály György
Főtámogató: L1 Egyesület, EMMI, NKA IZP Ideiglenes Kollégiuma
Befogadó/együttműködő helyszín/partner: Bakelit M. A. C., Fészek Fotó Stúdió
Média partner: Táncművészet, Színház Online
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Видео Déri Andrást kérdezi Syporca Whandal – L1-est(ek) IZP módra 2021 канала MartaLadjanszki

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Kontakt Rádió Budapest interjú az L1 Egyesület tagjaival - PORTRÉ 4KOVÁCS István kérdezi RAB KUTI Alexandrát – L1-est(ek) IZP módra 2022LADJÁNSZKI Mártát kérdezi Bot Ádám – L1-est(ek) IZP módra 2022L1danceFest 2012Talking through V4+ with István KOVÁCS (H) at L1danceFest 2017Miklósy Alexet és Szklenár Ádámot kérdezi Bot Ádám_L1-est(ek) IZP módra 2023L1danceFest 2015_promoL1danceFest 2012 - accompanying eventsTalking through V4+ with Markéta STRÁNSKÁ and team (CZ) at L1danceFest 2019Talking through V4+ with Nastasja ŠTEFANIĆ, Miro MANOJLOVIC (HR) at L1danceFest 2017BOT Ádám kérdezi BERGER Gyulát – L1-est(ek) IZP módra 2022L1-óra – 2017. 11. 15.L1 Contemporary Dance Festival 2010GÁLOS Lászlót kérdezi Ellenbacher Ádám – L1-est(ek) IZP módra 2022Veres Flórát kérdezi Varga Zsolt – L1-est(ek) IZP módra 2021L1-óra – 2019. 08. 26.MATISZ Viktória, MIKLÓSY Alex, TOYABE Ayumit kérdezi Szász Zsófia – L1-est(ek) IZP módra 2022My Uninvited Suitors - being alone - filmL1danceFest2020 online 0901Talking through V4+ with Antonia Baehr (D)