Kaczvinszky József - Kelet Világossága I. Bevezetés a Yogába - Előszó
A HANGOSKÖNYV LETÖLTHETŐ a https://tudatbazis.hu/kaczvinszky-joz... linkről
„Minden világfelfordulás közepette különösen korszerű önmagunkkal és valamely abszolút biztonságot nyújtó tannal foglalkoznunk.”
Kaczvinszky József (1904-1963) magyar jógi, a rádzsa jóga mestere volt. Fő műve a három kötetes „Kelet világossága”, amelyet a szellemi jóga modern remekművének tartanak. Az I. kötet, a „Bevezetés a Yogába” a jóga elméletének teljes körű és átfogó ismertetését nyújtja.
Ha akár csak néhány helyen belehallgatunk a most megjelent hangoskönyv fejezeteibe, azonnal érezhetjük, hogy ezt a művet a szerzője mintegy „belülről” írta. Kaczvinszky rendelkezett azzal a végső tudással, amelynek megszerzéséről a mű beszél.
A mű 1994-95-ös új kiadásához írott utószavában László András, a tradicionalista filozófus úgy jellemzi a „Kelet világosságát”, mint amely „a világ sok tekintetben legkiemelkedőbb, a maga nemében teljesen egyedülálló, Yogá-t feltáró alapműve”. Csaknem szó szerint tovább idézve a méltatást: „A »Kelet világosságát« többször, sokszor el kell olvasni (esetünkben: meg kell hallgatni), majd pedig szinte folyamatosan olvasni kell (illetve: hallgatni kell) egy egész életen át … és mindig új feltárásokhoz jut az, aki valóban elmélyedve kapcsolódik ehhez az egészen kivételes alkotáshoz.”
(Egy ajánlást azonban mindenképpen meg kell fogalmazni a Hallgató számára. A könyv második és harmadik fejezete – a tapasztalat szerint – olykor próbára teszi az érdeklődő türelmét azzal, hogy az „egyéni-lélek” útját az emberi lét előtti állomástól, az egysejtű lénytől kezdve tekinti át. Semmiképpen se veszítsük el az érdeklődésünket a mű iránt, hiszen „végtelen múlt” távlatának érzékeltetése a sorsunk, a jelenünk és fejlődési lehetőségeink jobb megértését szolgálja.)
Fekete István
az ELTE tanára, (matematika, informatika)
Kaczvinszky József hagyatékának egyik őrzője
Személyes honlap: http://igfekete.elte.hu/
---
Életünk egyik nagy tanulsága lehet, hogy érdemes teljes odaadással fordulnunk a fejlődésünket segítő valamely eszmerendszer felé. Ha személyes emberi létünk kérdéseire keressük a választ és belső úton haladva magasabb belátásra szeretnénk jutni, akkor az időtlen tanítás valamely változatától biztosan megkapjuk azt. Ilyen tanítás az ősi jóga ma is követhető világszemlélete.
A jóga egész rendszerének teljeskörű áttekintését találjuk Kaczvinszky József egyedülálló művében, a „Kelet világossága” három kötetében, amelyek az elmélet, a mindennapi élet, valamint a belső átélések szempontjából tárgyalják a jógát. Ugyanakkor, mindhárom könyv a jóga egészével foglalkozik.
Az I. kötet, a „Bevezetés a Yogába” – amely most hangoskönyvként is hallgatható – megismertet a jóga elméletének a felépítésével, mindvégig szem előtt tartva a jóga tanítását követő ember belső fejlődésének a lehetőségeit.
A megismerési vágyunkat segíti kitartó törekvésünk, mely magára a művel való ismerkedésünkre, majd folyamatos hallgatására is vonatkozik. Az első néhány fejezet megértése nagyfokú türelmet és odafigyelést követel az érdeklődő keresőtől. A kötet hanganyagának (többszöri) meghallgatása azonban szárnyakat adhat a követőnek és egyre magasabb régiókba emelkedhet a világ és önmaga megértésében.
Mindennapi életünkben szükségünk van olyan tartós energia bázisra, melynek segítségével teljes emberként helyt tudunk állni feladataink és céljaink megvalósítása közben, valamint környezetünkkel – és hívőként Istennel – harmonikus kapcsolatot tudunk kialakítani és képesek vagyunk azt folyamatosan ápolni.
Mindebben segít vándorutunk közben a „Kelet világossága”!
Böde István
jógaoktató
---
Felolvasta: Böde István - https://www.facebook.com/istvan.bode.39
Hangmérnök, szerkesztő: Harlam Bálint
Producer: Bérczes Ádám - https://berczesadam.hu
A kiadványt gondozta: Fekete István - http://igfekete.elte.hu
Kiadó: Egység Média, 2019.
honlapjaink / our websites:
http://www.egysegmedia.hu
http://www.tudatbazis.hu
http://www.berczesadam.hu
Видео Kaczvinszky József - Kelet Világossága I. Bevezetés a Yogába - Előszó канала Egység Média - Zene

Показать
Комментарии отсутствуют
Информация о видео
Другие видео канала
Julius Andan - Világ a színfalak mögött - 20. - A nagy rémálom - a 18. lecke a világrólBakonyi túraCompact Disco "Two Point Five" - I'm in LoveIrigy Hónaljmirigy - Feszül a bőrIrigy Hónaljmirigy - Közjáték No12Pancho - Ocho Macho Szívfonik Live (2014.11.30. Szigetvár) vol.8.Hangszersimogató Karácsony - Öröm hallik mindenfelől (album ízelítő)Intim Torna Illegál - Hipnotizőr Király (teljes album)Odett - VesztőhelyPopmodel aka Andrewboy & Francis Blaid feat. Virág - Crazy LoveIntim Torna Illegál - HatdiplomásSID - Forog a kerékSegíts Antosnak! Harmadik epizódMalacka és a Tahó - A minden csajnál lácsóJulius Andan - Világ a színfalak mögött - 4. - A civilizáció születése - a 2. lecke a világrólJulius Andan - Világ a színfalak mögött - 17. - Megtébolyítva - a 15. lecke a világrólHangszersimogató - Tavaszi szélCompact Disco - Without You (Gabriel A Dawn Remix)Juli Fabian & Zoohacker - Sizzlin' (Candyman de Marquis Radio Edit)Compact Disco - HeartbeatCompact Disco - Get It Right